Ferenc pápa rendelkezése szerint január második felében, az ökumenikus imahéthez is kapcsolódva Isten igéjének vasárnapját ünnepeljük. A Szentírás állt a figyelem középpontjában Ózdon is.
Ózd
Szent Erzsébet és Szent Miklós rózsatövei Ózdon
Az Ózdi Görögkatolikus Parókia szintén élt azzal a lehetőséggel, amelyet az Agrárminisztérium kínált fel idén ősszel egyházmegyénk parókiáinak is, miszerint az összetartozás, és a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való előkészület jeleként rózsatöveket ajándékoznak templomainknak.
Az Istenszülő oltalma alatt
Az Istenszülő oltalmazó széttárt karját ábrázoló ikon került az ózdi görögkatolikus templom homlokzatára.
Hagyományőrzés és közösségépítés Ózdon
Első alkalommal hívták életre a parókiai szilvalekvárfőző napot a az Ózdi Görögkatolikus Parókia tagjai.
Hittel menekültünk erős védelmed alá
Az Ózdi Görögkatolikus Parókia a sajópálfalai kegyhelyre zarándokolt, Atanáz püspök vezette imádságaikat.
Újra induló közösségi élet az ózdi parókián
Az elmúlt időszak korlátozásai után ismét feléled parókiáink közösségi élete. Az ózdi programokról a parókussal beszélgettünk.
A huszonkilencedik nap
4 évente egy plusz napot kapunk a szökőév miatt, így az idei 2020-as év sem 365, hanem 366 napból áll.
Ózdon volt a Missziós kereszt
Az Egyházmegye viszonylag fiatal, és igazán missziós terülten elhelyezkedő görögkatolikus templomában is köszöntötték az eucharisztikus kongresszus jelképét november 2-5. között.
Idősek köszöntése Ózdon
Októbert az idősek hónapjaként is számon tartjuk. A szépkorúak sokat segítenek, segíthetnek önkéntes munkával, tapasztalataik átadásával a fiatalabb generációknak. Teszik ezt az ózdi parókián is.
Közelebb az angyalokhoz
Az Ózdi Görögkatolikus Parókia adott otthont a cigány hittanosok találkozójának. Az idei találkozó témája az angyalok jelentősége volt.