Az elmúlt időszak korlátozásai után ismét feléled parókiáink közösségi élete. Az ózdi programokról a parókussal beszélgettünk.
- Márciusban mi is leálltunk – mesélte Bodnár Dániel ózdi parókus, - nem tarthattuk meg sem a nyugdíjasok bibliakörét, sem pedig a felnőttek hittanfoglalkozásait, és nem volt keresztény filmklub sem. Ebben az évben elmaradt a tervezett közös hagyományos kemencés pászka sütés is. Azonban a korlátozások feloldása éppen jókor jött, mert meg tudtuk rendezni idén már második alkalommal a pünkösdi főzőversenyt. Kora reggel érkeztek a csapatok, és már utrenye előtt megkezdték az alapanyagok feldolgozását és az ételek elkészítését. A Liturgia után pedig, nem csak a verseny résztvevőit, hanem minden jelenlévőt szívesen vártunk egy ebédre. Idén hat csapat főzött, köztük egy gyerekcsapat is, ők már előtte, itt a parókián „próbafőzéseket” is csináltak, így a slambucból jutott az egész pünkösd előtti hétre is.
Készült hagyományos, a vidékre jellemző étel is?
- Hagyományosan ózdi étel nincs, inkább a Gömör vidéki ételek ízei jellemzőek, de most ilyen nem készült. Készült azonban gulyás, köröm- és csülökpörkölt, tócsni csirkemellel és gombás raguval, valamint lecsó is. De a hagyományos ételekre visszatérve egyik filiánkban Borsodnádasdon nagy reneszánszát éli a molnárkalács sütés. Néhány napja már elkészült a saját molnárkalács sütőformánk is, amire a templom sziluettjét vésettük. Hamarosan szervezünk egy „sütőpartit”, ahol ezt az ostyaszerű finomságot készítjük majd el közösen.
- Olyan közösségi programokat próbálunk meg szervezni, amelyek értékek köré csoportosulnak, így szívesen eljönnek rá az emberek. Ezek nem igazán a nagy, vagy látványos szórakoztatóipar-szerű programok, inkább kis költségvetésűek, de úgy tapasztalom, hogy megmozgatják parókiánk családjait, sokszor még az idősebb réteget is meg tudjuk szólítani.
- Március elején jelent meg az egyházmegye Családpasztorációs Bizottságának felhívása, mellyel a parókiák családi programjait próbálják támogatni. Ezzel újabb lehetőség nyílt számunkra. Gyereknapon például egy görögkatolikus bűvész, Hegyaljai Sándor szórakoztatta a gyermekeket, illetve egy játékos vetélkedőn vehettünk részt. Ehhez Pünkösd, pontosabban a Szentlélek egyik ábrázolása, a galamb adta az ötletet a kérdések összeállításában.
- Aztán pünkösd után két héttel egy „parókiai társasjáték-party” került megrendezésre. A beszélgetésekből kiderült, hogy sok családban a hosszú otthonmaradás alatt előkerültek a szekrények tetejéről a régi, talán ma már egyetemista gyerekek társasjátékai. Mindenki elhozhatta a kedvenc társasjátékát, és az előbb említett támogatásból mi is vásároltunk néhányat, azokat próbáltuk ki itt a közösségben. Egészen komoly csapatmunkát, vagy egyéni teljesítményt igénylő játékokkal is találkoztunk. Alapvetően szeret az ember játszani – a játszás élménye, sőt a sikerélmény, a győzelem is fontos. Akár egymást is jobban megismerhetjük, például az eddig számomra ismeretlen „Igen-Nem” játék során. Egy kellemes szombat délutánt töltöttünk el a vecsernye előtt. Érdekes volt, hogy a gyerekek már kint tollas labdáztak az udvaron, amikor a felnőttek még mindig bent játszottak. Volt olyan is, akinek már nincs kiskorú gyermeke, de szívesen játszott velünk. Szerintem hagyományt fogunk teremteni ezzel a kezdeményezéssel, tervezzük a folytatását.
Az ózdi parókián a játékoknak már van hagyománya. A közösség készített népi játékokkal már Máriapócson, családi napokon találkozhattunk.
- Igen, kisebb-nagyobb rendezvényekre is vittük már el ezeket, hiszen több parókiánknak az előző években volt közösségépítésre nyert pályázata, és többen is meghívtak minket, ahová szívesen mentünk bábelőadásokkal, óriás buborékokkal, népi játékokkal. Ezek sorát igyekszünk fejleszteni parókiánk ügyes kezű tagjainak segítségével. Most két új skandináv ügyességi dobójátékunk van, a mölkky, azaz a gyep-kugli és a viking sakk. Csak egy kis fára és fűrészre volt szükség, hogy elkészüljön, s a napokban már ki is próbáltuk a hittanosokkal.
Felerősödött a közösség iránti igény, vagy inkább befelé fordulókká váltak az emberek a karantén után?
Nos, a karantén feloldása után, azt láttuk mi is itt, hogy először az idősebb korosztály volt „bátrabb”, aki megjelent templomainkban, de most már visszaáll a régi, „jó” arány. Biztos vagyok benne, hogy aki magányos volt, az még inkább megtapasztalta a magányt ebben az időszakban, és vágyik a közösségre. Ózdon jellemzően bérházakban laknak a híveink. Az idősebbek közül is többen vannak, akik a családi házas részről panelba költöztek az utóbbi években, és így, tulajdonképpen elvesztették a gyökereiket. Abból a környezetből, ahol mindenki mindenkit ismert, bekerültek egy olyan helyre, ahol kevéssé nyitottak már az emberek. Mi maradtunk meg számukra fix pontként. A parókia maradt az a hely, ahol megtalálhatják az ismerősöket, a barátokat. Igen, igénylik a közösségi együttlétet. Sokaknak már hiányzott a „parókiai kávézó”. Kéthetente, a vasárnapi liturgia után az udvaron megnyitjuk a „kávéházat”, hiszen csak egy kávéfőző, néhány pad és az egymásra szánt idő kell hozzá. Beszélgetünk. Ilyenkor együtt tudunk örülni az unoka érettségijének, diplomaosztójának és együtt tudunk imádkozni, ahol bajok is vannak. Ehhez azonban le kell, hogy üljünk és időt kell, hogy szánjunk egymásra.
Mivel készül most a közösség?
Apák napja van vasárnap. Sokan amerikai hóbortnak tartják. Azonban egy egészséges családban az apa szerepe sem kevésbé fontos, mint az édesanyáé. Sőt, a katolikus egyházban Szent József tisztelete mindig is jelen volt. Most tehát az apukákat lepjük meg; a gyerekek verssel készülnek, illetve egy kis ajándékkal, amit szintén a közösség együtt készített el, természetesen az apukák tudta nélkül.