Idén ötödik alkalommal szervezték meg július 3. és 7. között a liturgikusének-tábort a debreceni Szent Efrém Görögkatolikus Általános Iskolában.
Metropólia
Görögkatolikus sajtószakmai nap
A három görögkatolikus egyházmegye sajtósai és a sajtóval foglalkozó munkatársak kaptak meghívást arra a szakmai napra, melyet a Görögkatolikus Metropólia Sajtó- és Médiaközpontjának munkatársai szerveztek kollégáik részére 2023. június 8-án Máriapócsra.
Mária Terézia összehívta Magyarország görögkatolikus püspökeit
250 éve volt a bécsi szinódus, melynek alkalmából nemzetközi konferenciát rendeznek az egykori császárvárosban.
Ferenc pápa a Rózsák terei görögkatolikus templomban
II. János Pál pápa 1991-es máriapócsi látogatása után másodszor látogatja meg Szent Péter utódja a magyar görögkatolikusokat: Ferenc pápa április 29-én a budapesti Rózsák tere Istenszülő oltalmáról elnevezett templomában imádkozott együtt a görögkatolikus hívekkel.
Gyermekvédelmisek sportnapja Edelényben
A tavaszi sportnapra szerte a metropóliából érkeztek versenyzők a hétvégén.
Közös ünnep volt a 110 éves évforduló kiállításmegnyitója
Tavaly hirdettük meg a Hajdúdorogi Egyházmegye alapításának 110. évfordulója alkalmából azt az alkotói pályázatot, melynek munkáiból nyílt kiállítás március 27-én Debrecenben, a Metropóliai Hivatalban. Az ünnepélyes megnyitó egyben a pályázat eredményhirdetése is volt.
A Görögkatolikus Metropólia pénzadományt gyűjt a szíriai földrengések áldozatainak
A Görögkatolikus Metropólia ismét szeretne segítséget nyújtani Szíriának. A földrengések károsultjainak indítunk gyűjtést.
Az igaz istenismeret fényében - A modern ortodox gondolkodók hiteles és érdekfeszítő bemutatása
2022 második felében könyvsorozatot indított útjára a Görögkatolikus Metropólia, azzal a szándékkal, hogy szakszerű, de közérthető kiadványok révén jobban megismertesse a magyar olvasót a keleti kereszténység szellemi és lelki világával. A Keleti teológia, bizánci lelkiség című sorozat első kötetéről, Andrew Louth Modern ortodox keresztény gondolkodók című könyvéről Orova Csaba, a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola oktatója írt ismertetést.
Utazz a Főegyházmegyével Lisszabonba, az Ifjúsági Világtalálkozóra
Nem tudod, hogy mit kérj Karácsonyra? Mi tudunk ajánlani egy programot, amire már most érdemes készülni, gyűjtögetni.
Megjelent a Metropólia fali-és asztali naptára, és hamarosan a kalendáriumot is kézbe lehet venni
Naptár nélkül nehéz lenne boldogulni a mindennapokban, és bár a legtöbben digitálisan tervezik, szervezik teendőiket, de azért még a papíralapú eszközökre is van igény.