Görögkatolikus sajtószakmai nap

A három görögkatolikus egyházmegye sajtósai és a sajtóval foglalkozó munkatársak kaptak meghívást arra a szakmai napra, melyet a Görögkatolikus Metropólia Sajtó- és Médiaközpontjának munkatársai szerveztek kollégáik részére 2023. június 8-án Máriapócsra.

Kondás Sándor és Teréz

A rendezvényen részt vett Fülöp metropolita atya is, akinek vezetésével közös imaórával indult a nap a kegytemplomban. Fülöp atya örömét fejezte ki, hogy a márciusban, a magyar katolikus sajtónak rendezett országos újságíró találkozó után, a mai nappal újabb alkalom nyílt a görögkatolikus sajtó ügyéért dolgozó munkatársak közösségének építésére és szakmai fejlődésére is.

a templomban

A nap előadásainak témái a digitális média és a közösségi oldalak minél professzionálisabb használata voltak. A Hrenko Digital Agency meghívott előadói a korábban kiküldött kérdőívek alapján egyeztetett témákkal készültek, s nem titkolt cél volt az is, hogy külsős és szakmai szemmel vizsgálják meg online felületeinket, s az ott tapasztaltakat osszák meg velünk.

Fülöp atya

A máriapócsi Emmánuel Zarándokközpontban folyó eseménybe online be tudtak kapcsolódni és feltehették kérdéseiket azok a kollégák is, akik különböző okokból nem tudtak személyesen jelen lenni a rendezvényen. 

előadó

Közös tanulás, egy a hétköznapokban jól használható tudás elsajátítása, ötletelés, együtt gondolkodás és nevetés… mindezek azt mutatják számunkra, hogy ezekre az alkalmakra nagy szükség van, s a folytatás mindannyiunk számára fontos lehet a fejlődés érdekében.

Szöveg: Vándor Ilka, Fotó: P. Tóth Nóra/ Nyíregyházi Egyházmegye 

Címkék