Mária Terézia összehívta Magyarország görögkatolikus püspökeit

250 éve volt a bécsi szinódus, melynek alkalmából nemzetközi konferenciát rendeznek az egykori császárvárosban.

csoportkép

250 évvel ezelőtt, az akkori történelmi Magyarország területén élő görögkatolikus püspököket Bécsbe hívta az uralkodó. A találkozó elsődleges célja az volt, hogy közös megegyezéssel adjanak ki liturgikus könyveket. A találkozón részt vettek a munkácsi, nagyváradi, fogarasi, és szerbiai küldöttek. Ennek a történelmi eseménynek emlékére szerveztek most történelmi konferenciát Bécsben.

Schönborn bíboros meghívására az osztrák fővárosba érkezett 10 görögkatolikus püspök. A nagyszabású találkozó természetesen közös imádsággal kezdődött a Hofburg császári kápolnában. Az akathisztoszt a püspökök vezetésével ószlávul, románul, magyarul, szlovákul, ukránul, angolul és németül énekelték a jelenlévők.

Atanáz püspök

A helyszín különlegessége, hogy az 1773-as találkozó során ugyanezen a helyen imádkoztak a jelenlévő püspökök, továbbá, hogy az elhunyt Bradács János munkácsi püspök utódát, a hajdúdorogi parókusként jelen lévő Bacsinszky Andrást ugyanebben a kápolnában szentelték munkácsi püspökké június 6-án.

a templomban

A közös imádságot követően a konferencia résztvevőit a bécsi szeminárium rektora ünnepi vacsorán fogadta. Magyarországról Fülöp metropolita és Atanáz püspök, Dobos András szemináriumi rektor, a sajópálfalai nővérek, valamint civil érdeklődők vannak jelen a konferencián.

Fotók: Stephan Schönlaub, szöveg: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Címkék