ifjúsági találkozó

logo

„Maradj velünk, Urunk!” – Nagymarosi Ifjúsági Találkozó online

Május 23-án – ahogy évtizedek óta mindig – ismét benépesült volna a plébániakert a Nagymarosi Ifjúsági Találkozóra érkező fiatalokkal. A koronavírus-járvány miatt azonban a szervezőknek át kellett alakítaniuk terveiket: így arra hívnak minden érdeklődőt, hogy csatlakozzanak, vegyenek részt az első online Nagymarosi Ifjúsági Találkozón.

Ime itt vagyok felirat egy pólón

Íme itt vagyok! - Panama-nap Budapesten

Az ifjúsági világtalálkozó hazai kísérőrendezvényén, a január 26-án Budapesten megtartott Panama-napon több mint ezer fiatal vett részt. „Íme, itt vagyok” – a világtalálkozó mottója arra emlékeztet, hogy ki tudják mondani az igent életük minden napján.

fiatalok a templomban

Ifjúsági találkozó Edelényben

Október első napján, az Istenszülő oltalmának ünnepén ismét Edelény adott otthont az immár hagyománnyá vált, félévenként megrendezésre kerülő ifjúsági találkozónak, ahová elsősorban a környék fiatalságát vártuk.