Minifesztiválra várjuk nem csak a fiatalokat június elején ahová Fábry Kornél, Fogarasi Botond, valamint Dénielfy Gergő is vendégségbe érkezik
GIF
Forrásponton
Élménybeszámoló a Ferenc pápával való találkozásról
Egy jó kezdet a Malka-körben
Az ifjúsági bizottság által indított közösségszervező és önkéntes képzés első alkalmát november végén tartották meg Irotán
Ifjúsági világnap
Készülj velünk lelkileg a fiatalok nemzetközi találkozójára!
Közösségszervező és önkéntes képzés indul egyházmegyénkben
A Miskolci Egyházmegye ifjúsági bizottsága közösségszervező és önkéntest képzést indít november végén
Egyház vs. tudomány
Újraindul a Faggasd a papot beszélgetéssorozat Miskolcon
Fiatalok a Szinváért
A 72 óra kompromisszumok nélkül országos akcióhoz kapcsolódva most a Szinva patak megtisztítását vállalták a miskolci fiatalok.
Ifjúsági lelkigyakorlat – élménybeszámoló
Az ifjúság számára hirdettek nagyböjti lelkigyakorlatot Sajópálfalán. A lelkigyakorlaton a fiatalok a békéért is felajánlották imádságukat.
Imádság a békéért Sajópálfalán
A GIF szervezőcsapata szeretettel hív mindenkit egy közös imádságra a békéért, a háború miatt szenvedőkért és az előle menekülőkért. Az imádság után vecsernyét tartanak 18 órától.
„Kelj fel, és tégy tanúságot arról, amit hallottál!”
A Katolikus Egyház világszerte november 21-én tartotta az Ifjúsági Világnapot. A Miskolci Egyházmegye fiataljai Szikszón gyűltek össze közös imádságra és tanúságtételre.