Hírek

Börtönmisszió

Lelki támasz a fogvatartottaknak

Együttműködési megállapodás jött létre a Görögkatolikus Cigány Szakkollégium és a B.-A.-Z. Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet között, melynek célja pártfogói felügyeletet és lelki segítséget nyújtani a fogvatartottaknak.

Székesegyház

MÉRFÖLDKÖVEK

A Miskolci Egyházmegye mérföldkőként tekint 2011. március 5-re. Nagyböjt negyedik vasárnapján az évfordulóra emlékezve vasárnap, a Székesegyházban mondott ünnepi Szent Liturgiát az elmúlt öt évért hálát adva ajánlotta fel az egyházmegye püspöke.

Logó

24 óra az Úrért - beszámoló

Ferenc pápa Misericordiae vultus kezdetű bullájában hirdette meg a „24 óra az Úrért” elnevezésű kezdeményezést, melyhez a Miskolci Egyházmegye is csatlakozott március 4–5-én.

Logó

Lillafüredi Fáklyás Keresztút

A Miskolci Ökumenikus Egyetemi Lelkészség idén is fáklyás keresztútra várja az érdeklődőket március 10-én Lillafüreden.

Résztvevők

Bibliakörök találkozója

A Miskolci Egyházmegyében évente szervezik meg a bibliakörök találkozóját Sajópálfalán. Az idei találkozón, az irgalamsság szent évéhez kapcsolódóan, az irgalamsság gyakorlása is témaként szerepelt.

Focisták

Jöttünk, rúgtunk, érmet hoztunk!

A IV. Keresztény Roma Szakkollégiumi Országos Labdarugó tornát idén Szegeden rendezték meg. A miskolci csapat dobogós helyezést ért el.

Plakát

24 óra az Úrért - frissített

Ferenc pápa az irgalmasság rendkívüli szentévét meghirdető bullájában arra kérte a közösségeket, hogy csatlakozzanak a 24 óra az Úrért kezdeményezéshez. Egyházközségeinkben is csatlakoznak a felhíváshoz.

Atanáz püspök

„Deus caritas est”

Egyházmegyénk püspöke, Orosz Atanáz is részt vett azon a nemzetközi teológiai konferencián Rómában, amelyen XVI. Benedek pápa „Deus Caritas est” kezdetű enciklikáját vették számba. A Vatikáni Rádió munkatársa az enciklika jelentőségéről és aktualitásáról kérdezte a főpásztort.

Plakát

III. BÖJTI FUTÁS

Az idén, 2016. március 19-én, már harmadik alkalommal kerül megrendezésre a "Böji futás". A rendezvény részletes progrmaja az alábbiakban olvasható:

Katolikus Egyház logó

Az MKPK körlevele

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia immár hagyományos módon az idei nagyböjtben is tartósélelmiszer-gyűjtést szervez országos szinten.