Hírek

focizó gyereke

Olimpiai Sportnap Edelényben

Az olimpiai játékok jegyében tartottak sportnapot Edelényben október nyolcadikán, a környékbeli fiatalok részvételével.

logó

„Add magad!”

A hétvégén zajló „72 óra kompromisszum nélkül” elnevezésű szociális-önkéntes akció céljairól október 7-én sajtótájékoztatót tartottak Budapesten. A három történelmi keresztény egyház szervezésében három napon, azaz 72 órán keresztül fiatalok kisebb-nagyobb csoportjai teljesítenek országszerte közhasznú feladatokat. Egyházmegyénkben szikszói fiatalok csatlakoztak a kezdeményezéshez.

fiatalok a templomban

Ifjúsági találkozó Edelényben

Október első napján, az Istenszülő oltalmának ünnepén ismét Edelény adott otthont az immár hagyománnyá vált, félévenként megrendezésre kerülő ifjúsági találkozónak, ahová elsősorban a környék fiatalságát vártuk.

plakát

Katolikus Kulturális Hetek

A Miskolci Egyházmegye is csatlakozott a Katolikus Kulturális Hetek programsorozathoz.Ennek keretében az egyik helyszínen, Edelényben ikonkiállítást is rendeznek.

Missziós Iroda

Missziós Iroda

A Missziós Iroda (Miskolc, Szeles u. 35.) októberi programjai.

ikon, virággal

Az Istenszülő oltalma

A Miskolci Egyházmegye területén 13 Istenszülő oltalmára szentelt templom van: Abaújlak, Baskó, Bekecs, Dámóc, Garadna, Irota, Mályi, Miskolc-Görömböly, Olaszliszka, Ózd, Rakacaszend, Széphalom településeken, és egy parányi kápolna, a mára elnéptelenedett Szanticskán. A köznevelési intézmények közül kettőt ajánlottak a Szűz Anya oltalmába; a Miskolci Görögkatolikus Általános Iskolát és a Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola Oltalom Tagóvodáját Edelényben.

Istenszülő oltalma ikon

Az Istenszülő oltalmának ünnepe

Október hónapját ünnepléssel kezdjük, a legszentebb Istenszülő oltalmának ünnepével. Az első kérdés ekkor gyakran így hangzik: Mit is ünneplünk? Szomjazunk a tudásra, a megfoghatóra, az ismerhetőre.