Hírek

logo

Megújul a miskolci Szakkollégium honlapja

2017 februárjától megújul a Görögkatolikus Egyetemi és Főiskolai Kollégium Cigány Szakkollégium honlapja. Folyamatosan frissülő hírekkel és aktualitásokkal jelentkezik. A megújult külsejű honlappal az volt a célunk, hogy minél fiatalosabb, áttekinthetőbb információt adjon az érdeklődők számára rendszeresen bővülő új tartalmakkal.

300 év

Tricentenáriumi programok Sajópálfalán

Az Istenszülő-kép háromszáz évvel ezelőtti könnyezésének évfordulója tiszteletére emlékév kezdődött Sajópálfalán.
A következő hónapokban lelki napokkal várjuk a zarándokokat.

történelmi találkozás

Történelmi találkozás

A testvéri hangulatú együttlét során megfogalmazódott az az igény is, hogy ilyen találkozót a későbbiek során máskor is szervezzenek.

Közösségi nap Ózdon

Közösségi kikapcsolódás Ózdon

Közösségi rendezvényt tartottak a hétvégén, az ózdi parókián. Az egész napos program már a reggeli órákban elkezdődött a disznótor előkészületeivel, délután fiatalok és idősek együtt mérethették meg magukat a sportos és az elméleti vetélkedőkben is.

 országos hittanverseny

Országos Hittanverseny 2017.

A Görögkatolikus Metropólia országos hittanversenyt hirdet 5-8. osztályosok részére „Hitünk és életünk” témakörben.

Taizé találkozó

Taize 2016

Minden éven fiatalok ezrei indulnak útnak a világ különböző pontjairól, hogy találkozzanak, imádkozzanak, együtt ünnepeljenek szilveszterkor a Taizé közösség által kiválasztott európai városban.

Szent Efrém Napok

Szent Efrém-Napok

A Görögkatolikus Metropólia 2017-ban immár negyedik alkalommal keltette életre a Szent Efrém-napok elnevezésű rendezvényét, amelynek során, névadójához híven – akit már kortársai a „Szentlélek hárfája” megtisztelő címmel illettek, és feljegyezték, hogy énekei, himnuszai sok embert vezettek vissza az „igaz útra” – színes zenei és szellemi feltöltődést ígérő programokkal várta az egyházi zene iránt érdeklőd közönséget.

Házasság hete

„Veled kiteljesedve”

A Miskolci Egyházmegyében a Házasság Hetében, február 12-19. között több helyszínen, színes programokkal várják a házaspárokat és a házasságra készülőket, sőt a párok az egy héten át tartó feladatok teljesítésébe is belevághatnak.