IEC2020

Jóváhagyta a Vatikán Erdő Péter bíboros, prímás javaslatát az elhalasztott Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus új időpontjára. A katolikus világeseménynek 2021. szeptember 5-12. között ad otthont Budapest.

 

Missziós kerszt

Egy hónapon át lesz egyházmegyénkben a Missziós Kereszt

Dátum
Hely
Miskolci Egyházmegye

2019. október 10-én érkezik Miskolcra az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szimbóluma, a Missziós kereszt, majd további nyolc helyszínen állomásozik majd. Az egyes parókiák közös imádkozásokat, elmélkedések szerveznek a kereszt jelenlétében.

eucharisztia

ForrásPont

Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) titkársága második alkalommal szervezte meg a "ForrásPont - Még egy nap Jézussal" című ifjúsági eucharisztikus napot, ezúttal szeptember 21-én Budapesten, a BOK csarnokban, melyet közel ötezer hazai és külhoni fiatal töltött meg.

NEK, térbeli logo

Már csak egy év – Elindították a NEK visszaszámláló óráját

A budapesti Szent István-bazilika előtt szeptember 13-án megtartott ünnepi rendezvényen Erdő Péter bíboros, prímás, Michael August Blume apostoli nuncius, Mohos Gábor püspök, a kongresszust előkészítő titkárság vezetője és Snell György püspök, a bazilika plébánosa indította el azt a visszaszámláló órát, ami jelzi, hány nap van még hátra az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus kezdetéig.

Böjte Csaba

Nyárindítás Jézussal

Rendhagyó tanévzáró Böjte Csaba testvér és 2400 fiatal társaságában Miskolcon

csoportkép

500 nap és eljön a NAP…

Éppen 500 nap van hátra a Magyarországon rendezendő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusig (NEK) – ebből az alkalomból 500 fős kórus énekelt Budapesten a Szent István Bazilika előtt csütörtökön. A kórustagok pólójukon a NEK mottóját viselték: "Minden forrásom belőled fakad".

Máriapócson

Gyermekbúcsú 2019-ben is

Dátum
Hely
Máriapócs

Újra várják a gyermekeket Máriapócsra: idén május 11-én rendezik meg a gyermekbúcsút, amely a NEK jegyében az Eucharisztia témáját járja majd körül.