Hittanosok hálaadása Sajópálfalán

A nyári szünet legelején, június 17-én, hittanosok zarándokoltak Sajópálfalára tanév végi hálaladásra.

hittanosok

A Miskolci Egyházmegye egyik legrégebbi hagyománnyal bíró rendezvénye a sajópálfalai hittanos évzáró. Az egyik, még fiatalok közé számító atya emlékezett vissza, hogy általános iskolás korában is megfordult gyakran ezen a kedves eseményen. Ezen esztendőben körülbelül 250 személy regisztrált; diák, atya, hittanár, vagy segítőként a nap kezdetén.

Természetesen hálaadó Szent Liturgiával kezdődött ezen alkalom is, melyen szentbeszédet Orosz Atanáz püspök  mondott a jelenlévőknek. Hangsúlyozta, mennyire fontos a jóistennek a hálaadás, és  Böjte Csaba testvért idézte: "Az ételt nem szeretni kell, hanem megenni, egymást nem megenni kell, hanem szeretni” - hogy mindennél fontosabb, főként egy hittanos számára, a szeretet.

Atanáz püspök a Szent Liturgián

A szertartás után a gyerekek és a szervező segítők számára egy szeretetvendégség következett, amellyel a lelki töltekezés után a testet is megerősítettük. Az "állomások" sok színes programot tartogattak mindannyiunk számára. Többek között volt: Jól nézd meg! ; Júdás rulett; Bibliai álomcsapat; Selfie gép; Élő csocsó; Ikon kirakó; Lődd ki a bűnt; mint íjászat, melyen a bűnöket találták el az íjászok; Eucharisztikus Állomás, mellyel a NEK 2020-as Budapesti rendezvényére készültünk; Találd ki az Ünnepet!; Bábel tornya ugráló vár és népi játékok, Tedd sorrendbe; melyen a tízparancsolat jelent meg képekben, melyet sorba kellett rakni, illetve a Szent Liturgia részeit kellett képekben, eseményenként a helyes sorrendbe állítani.

feladatok

Tizenhét állomás várta a csapatokat, melyre mindenki egy füzetet kapott, melyben az állomásokhoz számozott matricát, illetve pontokat kaptak a csapatok. Volt egy titkos küldetés is, melynek eredményeként, akik jól nyomoztak egy elrejtett kulcsot találhattak meg. A végső eredménybe a pontok és az állomások elvégzésének gyorsasága is beleszámított. Ebben az esztendőben az első helyezett: a Miskolci Belvárosi Parókia lett, holtversenyben a Sajópálfalai csapattal, a második helyezett a Sajószentpéteri Parókia I. csapata lett, míg harmadik helyen a Komlóskai Parókia végzett. A Titkos küldetést a Görömbölyi csapat nyerte meg. Az értékelésre várva, a Sajópálfalai Parókia hívei ismét megvendégelték a jelenlévőket.

élő csocsó

Az eredményhirdetés után a dobogósok, illetve más nyertesek külön ajándékban részesültek. A szervezők természetesen minden gyerek, atya, hittanár számára külön ajándékkal is készültek. Püspök atya a Legjobb Püspöknek járó, a Hittanárok a Legjobb Hittanárnak, míg a diákok a Legjobb Hittanosnak járó csészét vihettek haza. Továbbá mindenki csokit és jégkrémet is kapott. Az Eucharisztikus Kongresszusra készülve, minden jelenlévő egy kis ICXC NIKA pecséttel ellátott proszforát kapott ajándékba, melyet a kedves tisztelendő asszonyok és hittanár urak kedves feleségei készítettek számunkra, melyet hálásan köszönünk.

ajándék bögrék

Nagy szeretettel köszönjük meg a Miskolci Egyházmegye áldozatos támogatását, a Sajópálfalai Parókia szeretetteljes munkáját és szervezését, főtisztelendő Kiss Attila atya vezetésével, illetve a szervezőknek: Ács Zoltán hittanárnak, Debreceni Zoltán és  Varga Csaba diakónus atyáknak, valamint Hoskó Bence hittanárnak a szervezésben, előkészületekben és a lebonyolításban végzett munkájukat. Köszönetünket fejezzük ki minden állomásvezető áldozatos munkájáért is.

Jármi Zoltán, a Hitoktatási Bizottság elnöke

FÉNYKÉPALBUM

Címkék