Nyárindítás Jézussal

Rendhagyó tanévzáró Böjte Csaba testvér és 2400 fiatal társaságában Miskolcon

Böjte Csaba

Vakációkezdő koncerttel és lelki programmal várták a gyerekeket Miskolcon a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus jegyében. A rendezvényen 2400 meghívott közép-és kisiskolás gyermek vett részt, hogy egy rendhagyó alkalommal is megünnepeljék a tanév lezárását. Megtelt velük a miskolci Aréna. A ’Jézus a mi királyunk’ mottót elmélkedésekkel, énekekkel, versekkel hozták közelebb hozzájuk a délelőtt során.

A köszöntőt és programismertetőt követően Fábry Kornél atya beszámolt a közelgő, fiataloknak szóló Kongresszussal kapcsolatos eseményekről, személyes meghívást is nyújtva ezzel a jelenlévőknek.

A délelőtt nagyobb részét Böjte Csaba testvér elmélkedései gazdagították, amelyeket a Role együttes, témához illeszkedő ősi Kájoni János dalok feldolgozásával kísért. A történelmi gyermek-Jézus köré fonódó gondolatok segítették a fiatalokat abban, hogy még inkább felfedezhessék és megszerethessék Őt a Szentírásban, a szegényekben, a szentségekben és a gyermekekben egyaránt.

Böjte Csaba testvér kiemelte, hogy a mai felgyorsult világban, ahol a technika vívmányai foglyai vagyunk, elidegenedünk egymástól, magányos farkasként élünk. Szükség van közösségépítésre, valódi barátokra és párbeszédre. Nem szabad senkit kiközösíteni, mert az elveszett lelket is haza lehet terelni. Minél nagyobb egy közösség Jézus nevében, annál nagyobb az összetartó erő és a szeretet ereje.

A programot Simorjay Emese színművésznő versei színesítették, a találkozó végén pedig az Egri Érseki Fiúkórus adott koncertet.

Orosz Atanáz miskolci püspök zárógondolataival és áldásával zárult a lelkinap, aki a vakáció kapujában emlékeztette a diákokat, hogy a Szentlélek a szabadság Lelke, és ez a szabadság Isten akaratának követésével vezet a boldogsághoz.

A rendezvény után  Atanáz püspök meghívására Farkas Balázs, a NEK Titkárságának igazgatója és Fábry Kornél főtitkár tettek látogatást a Miskolci Egyházmegye székházában. 

FÉNYKÉPEK

Szöveg: NEK, Fotók: NEK, EVTV

Címkék