Rekollekció Cyril Vasil’ érsekkel

Atanáz püspök meghívására Miskolcon tartott előadást Cyril Vasil’, a Kassai Görögkatolikus Egyházmegye érseke

Cyril Vasil’

Karácsony ünnepe előtt a miskolci püspöki székházba összehívott papi rekollekció vendége volt  Cyril Vasil’ kassai érsek. A Kassai Egyházmegye fiatal egyházmegye, csakúgy, mint a Miskolci Egyházmegye. Sok közös egyháztörténeti pont is van két egyházmegye között, hiszen egyfajta elődeiknek tekinthetők a Munkácsi és Eperjesi Egyházmegye.

Atanáz püspök, Cyril Vasil’ érsek, Kiss László atya

Cyril érsek először a szlovák görögkatolikusság történetét mutatta be. A XX. század vége felé, Csehszlovákia két független államra osztása után jelentős változás következett be az egyház életében is. 1996-ban, a cseh görögkatolikus hívek számára megalakult a Prágai Apostoli Exarchátus. Egy évvel később, Szlovákiában létrehoztak egy másik Apostoli Exarchátust, egyesítve az Eperjesi Egyházmegye azon parókiáit, melyek a kassai közigazgatási régióban találhatók. Majd 2008. január 30-án XVI. Benedek pápa megalapította a pozsonyi görögkatolikus püspökséget, a korábbi Kassai Exarchátust egyházmegyei rangra, az Eperjesi Egyházmegyét pedig metropolitai főegyházmegyei rangra emelte. Hosszú fejlődés után a szlovák görögkatolikus egyház elérte a sajátjogú metropolitai egyház rangját. A legutóbbi becslések szerint a szlovák görögkatolikus egyházhoz körülbelül 250 ezer hívő tartozik.

„A keleti katolikus egyházak jogi struktúrájában, a szlovákiai görögkatolikus egyház belépett a metropolitai szinten való létezésének 15. évébe. Rövid történelmi időszak, mindazonáltal egyfajta összegzésre, vagy egyházunk helyzetének értékelésére lehet alkalom, azon túl, hogy a jövőbe tekintünk” – mondta Cyril érsek a rekollekción, majd az egyház jelenlegi tevékenységeit mutatta be, amelyben kitért az eddig elért eredményekre és az előttük álló feladatokra is.

​Cyril Vasil’, Kiss László

A tavalyelőtt Rómából Kassára visszakerült érsek az eredmények között említette Aranyszájú Szent János és Szent Bazil Liturgiájának új, szlovák nyelvű fordításainak elkészültét, a beavató szentségek együttes kiszolgáltatásának gyakorlatát és azt is, hogy az utóbbi években számos templom épült vagy újult meg Szlovákiában.

A szlovák görögkatolikus egyház mai tevékenysége között a legjelentősebb feladatként Cyril érsek a saját önazonosság keresését jelölte meg a liturgia és a lelki élet területén egyaránt, ami Szent Cirill és Metód örökségén alapszik. „Egyházunk egy sajátosan keleti jellemvonása a liturgia iránti szeretet, s ezt bizonyítja a hívek viszonylag magas létszámú részvétele a szertartásokon” – emelte ki az érsek, és azt is hozzá tette, hogy „az átlaghoz képest Szlovákiában a görögkatolikus egyházban elegendő papi hivatásról beszélhetünk.”

a papság

A rekollekción számos gyakorlati kérdés is felmerült, különösen a miskolci egyházmegye papjainak kérdései nyomán, köztük például a cigánypasztoráció, a hívek visszatérése a pandémia alatt szigorúan bezárt templomokba, az elöregedő parókiák, valamint az elvándorlás kérdései.

A világon jelenleg összesen öt olyan keleti egyház van, melyek metropolitai szinten működnek, köztük az Eperjesi Metropolitai Egyház és a Magyarországi Sajátjogú Metropolitai Egyház.

„A szlovákiai görögkatolikus egyház sajátjogú metropolitai egyházi rangra emelésének 15. évfordulóján kívánjuk számára Isten ajándékainak bőségét és lelki egységet. A benne élő híveknek sok örömet, és kitartást abban, hogy azt a lelki örökséget tovább vigyék, amit a mi görögkatolikus egyházunk képvisel, mint élő, szerves, s ugyanakkor sajátos tagja a katolikus egyháznak.” – zárta olasz nyelven megtartott beszédét Cyril érsek, akinek a magyar fordításban Kiss László miskolci irodaigazgató volt segítségére.

Atanáz püspök

A rekollekció végén Atanáz püspök köszönte meg az érsek látogatását, valamint a mi egyházmegyénkkel évek óta tartó együttműködését, lelkipásztori segítségnyújtását, és kívánt minden szolgálattevőnek áldásteljes ünnepeket.

Címkék