A Szent Erzsébet Napok keretében évek óta helyet kap egy "görög" nap is Sárospatakon. A környező települések közösségeivel együtt ünnepeltek november 16-án.
Hírek
Ilyen tényleg van?!
A hernádvécsei Jelenlét Pont tagjai most a nyíregyházi állatkertbe kirándultak. Többen voltak, akik életükben először láttak élőben egzotikus állatokat, először jártak állatkertben.
Cigánypasztorációs konferenciát tartottak Máriabesnyőn
Erőforrásaink címmel tartott országos konferenciát a Boldog Ceferino Intézet (BCI) november 17-én.
Az Istenszülő templomba vezetése
November 21-én a legszentebb Istenszülő templomba vezetésének ünnepét tartjuk
Ifjúsági világnap
A program részletei lejjebb a plakáton és a GIF közösségi oldalán
Ferenc pápa üzenete a szegények világnapjára
Idén hetedik alkalommal, november 19-én tartjuk a szegények világnapját. Az alábbiakban a Szentatya üzenetét adjuk közre
Európai taizéi találkozó Ljubjanában
A 46. Európai Találkozóra várják a jelentkezőket
Nemzeti Filharmonikusok – „100 koncert, 100 helyszín”
Fennállásának századik évfordulója alkalmából a Nemzeti Filharmonikus Zenekar kamarakoncertekkel ajándékozza meg a kisebb településeken élőket, Egyházmegyénkben az abaújszántói közönséget.
Szinódusi beszámoló Miskolcon
Fülöp atya a Szinódusról tartott beszámolót a Miskolci Egyházmegyében
Karácsonyi adománygyűjtés
A Görögkatolikus Missziós Iroda karácsonyi adománygyűjtést szervez
Nyílt nap a Szent Atanázon
Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola nyílt napot rendez 2023. november 24-én
November 15-én kezdődik a böjti időszak
A bizánci hagyományú egyházakban - akárcsak a húsvétot megelőző nagyböjt - ez az időszak is negyven napig tart.