Hírek

úszóverseny

Újra úszóverseny Edelényben

Dátum
Hely
Edelény

Idén második alkalommal szerveznek integrált érzékenyítő úszóversenyt Edelényben. Már várják a versenyzők nevezéseit. Az úszóversenyről részletesebben az alábbiakban tájékozódhatnak.

címerek

A Magyar és Szlovák görögkatolikus egyházak vezetői is elutasítják az LMBT-ideológia terjedését

Stanisław Gądecki a Lengyel Püspöki Konferencia elnöke augusztus 9-én adta közre nyilatkozatát az LMBT-mozgalom (leszbikusok, melegek, biszexuálisok és transzneműek) ideológiájának térnyerése kapcsán. Sok támadás érte, ezért Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke nyílt levelet fogalmazott meg, melyben a magyar püspökök támogatásáról biztosította a lengyel püspököt. Ehhez a nyilatkozatokhoz csatlakoznak a Magyar és Szlovák görögkatolikus egyházak vezetői is. Közös álláspontjukat adjuk közre az alábbiakban.

jobbról Fülöp atya

Fülöp metropolita Szíriában

Mint azt megírtuk, a Metropólia felhívására 2017-ben összegyűlt adományból újjáépítették egy szíriai melkita görögkatolikus templom tetőzetét.

borító

Megjelent a Görögkatolikus Szemlélet Magazin nyári száma

Exkluzív interjúk, izgalmas beszámolók, elmélkedések, történelmi érdekességek olvashatók a negyedévente megjelenő Görögkatolikus Szemlélet Magazinban. A nyári szám már elérhető kegytárgyboltokban és a templomokban.

állás felirat

Állásajánlat

A Miskolci Egyházmegye pályázatot hirdet ügyviteli alkalmazotti állás betöltésére.

főpásztorok

A Krisztusba vetett hit zarándokútján – nagybúcsú Máriapócson

Kocsis Fülöp metropolita celebrálta augusztus 18-án Máriapócson az Istenszülő elszenderülésére emlékező búcsúi Szent Liturgiát, Orosz Atanáz miskolci megyéspüspök mondott szentbeszédet, a szertartáson koncelebrált továbbá Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök és tizenegy görögkatolikus lelkipásztor. Az ünnepi szertartáson a több mint tízezer keresztény hívő közt ott imádkoztak az ifjúsági zarándoklat résztvevői is.

ikon

Mária mennybevételének ünnepe

A Katolikus Egyház augusztus 15-én Szűz Mária halálát és mennybevételét, vagyis Nagyboldogasszony napját ünnepli. Ferenc pápa így fogalmaz: Mária hite életút.

állásajánlat felirat, nagyító

Állásajánlat Edelényben

A Szent János Görögkatolikus Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium pályázatot hirdet kollégiumi nevelőtanári, pedagógiai felügyelő és egyéb tanári állások betöltésére.