Vendégek Nyíregyházáról

A Miskolci Egyházmegye Püspöki Hivatalának munkatársaihoz érkeztek látogatóba a Nyíregyházi Egyházmegye dolgozói

csoportkép

A Görögkatolikus Metropólia egyházmegyéiben mindenhol hasonló munka folyik, hasonlóak a munkaterületek és a cél is közös. Az eredményes munkát pedig a személyes kapcsolat és tapasztalatcsere erősítheti. Ez a szemlélet vezérli a főpásztorokat, amikor az egyházmegyék munkatársainak találkozásait igyekeznek szorgalmazni. Kevésbé lélekölő úgy végezni a sokszor szürke hivatali munkát, ha nem csak egymás hangját ismerjük, hanem arcot, személyt tudunk hozzá társítani.

Ábel és Atanáz püspök

Még 2019-ben, először a Nyíregyházi Egyházmegye fogadta a miskolci munkatársakat. Akkor még senki nem gondolta, hogy a következő időszakban korlátozni kell a személyes találkozásokat, így ők csak több mint két év után viszonozhatták itt Miskolcon ezt a látogatást.

A látogatás az egyházmegyei hivatal dísztermében végzett imaórával kezdődött. Innen előbb a közös út a székesegyházba vezetett, ahol Atanáz püspök mutatta be az újonnan kifestett templomhajó falfestményeit.

a Székesegyházban

A következő állomás az ortodox templom volt, ahol Tatárka Kirill és Krank József atyák fogadták a vendégeket. Ez a kétszáz éves templom nem csak Miskolcon, hanem az egész országban rendkívüli értéket képviselő műemlék, igen ritka copf stílusban épült. Ikonosztáza önálló mestermű: 16 méter magas, és mintegy 88 kép található rajta, köztünk Jézus életéből ritkán ábrázoltakkal. A templomban látható a Szentséges Istenszülő Ahtirkai Csodatevő ikonja is, amit a hagyomány szerint II. Katalin orosz cárnő adományozott a közösségnek, amikor átutazóban Miskolcon járt.

az ortodox templomban

Ezután az ismerkedés és tapasztalatcsere – amely másfél hónapja már Debrecenben is folytatódott – már sokkal kötetlenebb formában, fehér asztal mellett zárult Miskolctapolcán. Reméljük, a következő találkozásra sokkal hamarabb nyílhat alkalom.

FÉNYKÉPEK

Címkék