Ne Feledd! - Konferencia Feleden

3

Konferencia résztvevők

A rendezvény megszervezése a következő célokat szolgálta: „Az esemény során megemlékezünk a holokauszt roma áldozatairól A rendezvényen bemutatjuk  a gömöri régió magyarországi és a szlovákiai részeinek romákat érintő társadalmi, gazdasági viszonyait, különös figyelemmel a mai kor problémáira, illetve az együttélés kihívásaira és megkíséreljük felvázolni a térség viszonyainak megfelelő társadalmi integrációs modelleket.A konferencián ismertetjük a magyar és a szlovák kormány romaintegrációs stratégiáját, melynek részeként a munkaerőpiaci igényeket és lehetőségeket is áttekintjük az oktatási rendszer oldaláról.

Ezen célkitzűések között a kapcsolatot a szervezőknek az a meggyőződése teremti meg, hogy a roma holocaust emléke morálisan olyan társadalmi-gazdasági modellek keresésére kötelez, amelyek harmonikussá teszi a roma és a többségi társadalom együttélését.“- áll a szervezők által kiadott programban.

Egyházmegyénkből jelen volt és előadást tartott Pacsai János protopresbiter, encsi parókus atya és Makkai László atya, a Miskolci Görögkatolikus Roma Szakkollégium igazgatója.

Pacsai János atya előadásában ( Árnyékból a fény felé – Roma integrációs törekvések a Miskolci Egyházmegyében) rávilágitott egyházmegyénk mindennapi problémáira és lehetőségeire az integráció terén.

Makkai László igazgató úr a szakkolégium működéséről, sikereiről beszélt előadásában (Az egyházi oktatás tapasztalatai a romák integrációja terén).

A konferencián jelen volt és előadást tartott többek között Szesztai Ádám főkonzul, Szirmai István szakmai főtanácsadó (Magyarország), Alexander Mušinka, az Eperjesi Egyetem Roma Tanulmányi Intézet kutató munkatársa, Sápos Aranka, PhD és Mária Ďurkovská, PhD,  Szlovák Tudományos Akadémia,  Társadalomtudományi Intézet kutató munkatársai.

A konferencia további folytatása mellett döntöttek a résztvevők, hiszen a megemlékezés mellett egy célratörő, a lényeget kereső párbeszéd kezdődött meg Feleden.

Köszönjük a meghívást és a szervezést a Kassai Főkonzulátus munkatársainak és Feled Község Polgármesteri Hivatalának!

Címkék