Ifjúsági Gyalogos Zarándoklat 2016 4.nap

Az Ifjúsági Gyalogos Zarándoklat 4. napján az úti cél Nyíregyháza volt, ahol a Görkapocs Fesztivál egy kis kikapcsolódást nyújtott. A fesztiválon a görögkatolikus intézmények mutatkoztak be, köztük Szent Zotikosz Gyermekvédelmi Intézmény is.

szinpadkép

Az idei lelki nap estéjét Nyírszőlősön töltötték az Ifjúsági Zarándoklat résztvevői. Volt lehetőség gyónásra is, sok fiatal azt mondta: ez a csendes nap arra is jó volt, hogy átgondolja a továbbtanulást, a családi-, baráti kapcsolatait.

Reggel útnak indultak, újult lelki erővel, bár kissé borongósan indult napjuk, de ez nem szegte kedvüket. Az úti cél Nyíregyháza volt, ahol az idei Görkapocs Fesztiválon kapcsolódhattak ki. Délután három órakor látványos motoros felvonulással indult az esemény a Kossuth téren.

A fesztiválon bemutatkoztak a balkányi, a hajdúdorogi, debreceni , a nyíradonyi, a nyíregyházi, újfehértói, a szakolyi székhelyű intézmények, valamint a tolcsvai Szent Zotikosz Gyermekvédelmi Intézmény is. Az esti órákban Tompeti és Barátai szórakoztatták a kicsiket, utána pedig az Ort-Iki Bábszínház előadásán ámultak - még a nagyok is.

A csütörtök este Kerekes Band koncerttel és Akathisztosz-szal zárult. Pénteken a célállomás: Napkor…

KÉPEK

Címkék