„Hordozzátok egymás terhét!”

Véget ért a XX. Damján tábor Debrecenben...

XX. Damján tábor

Az idén már huszadik alkalommal szervezték meg a Görögkatolikus Papnevelő Intézet növendékei a Damján-tábort. Csaknem száz fogyatékkal élő ember táborozott a héten a debreceni Dorcas Campingben, és nagyjából ugyanennyi önkéntes foglalkozott velük. Céljuk most is az volt, hogy élményekhez juttassák a résztvevőket, és tehermentesítsék szüleiket.

Idén 95 értelmi enyhe vagy középsúlyos értelmi fogyatékos üdül a kempingben. Kutyás bemutatókat, tűzzsonglőr előadást és motoros felvonulást is láthattak a héten. Van, aki a színpadon is megmutathatta, miben a legjobb, koncertezett a Nem adom fel+ zenekar.

A Szent Damján-tábort 1998-ban szervezték meg először görögkatolikus kispapok. A nyíregyházi papnevelő intézet növendékei rendszeresen imádkoztak az értelmi fogyatékosokért, majd elkezdték látogatni az egyik nyíregyházi otthon lakóit. A tábort is, az akkor még kispap, Pacsai János (jelenleg encsi parókus) atya kezdeményezésre szervezték meg, hogy élményekhez juttassák ezeket az embereket, mottójuk Szent Pál nyomán: „Hordozzátok egymás terhét.”

A táborozók életét több mint száz önkéntes tette könnyebbé, akik úgy vélik a tábor bár fizikailag megterhelő, de lelkileg hatalmas élmény. A Damján tábor zárónapján Orosz Atanáz miskolci püspök vezette a déli imaórát és tartott egy rövid elmélkedést

A táborban készült képek a tábor közösségi oldalán keresztül érhetők el.

Címkék