Szent Damján Tábor

a kórus

Imádság fogyatékkal élőkért

A Nyíregyházi Papnevelő Intézet növendékei hozták létre sok-sok évvel ezelőtt a Szent Damján Kört. Akik ebbe a közösségbe tartoznak, azt vállalják, hogy napi imájukban könyörögnek egy-egy fogyatékkal élő embertársukért, legtöbb esetben gyermekért vagy fiatalért: május közepén Máriapócson imádkoztak együtt.

plakát

Szent Damján tábor 2020

Már lehet jelentkezni az idei eseményre, érdemes viszont tudni, hogy erre csupán április 30-ig van lehetőség!

Damján tábor

Véget ért a Szent Damján tábor

A görögkatolikus papnövendékek 21. alkalommal szervezték meg a Szent Damján orvos vértanúról elnevezett tábort azzal a céllal, hogy a fogyatékkal élő gyermekek számára élményt biztosítsanak. Az utolsó napokba főpásztoraink is becsatlakoztak.

táborozó gerekek

Nyári Emlék I. - Damján Tábor

Idén tizenkilencedik alkalommal került megrendezésre a Szent Damján Tábor, aminek a debreceni Dorcas Camping adott otthont. A táborban ismét több mint 120 gimnazista és egyetemista önkéntes érezte magáénak Szent Pál apostol Korintusiakhoz írt levelének egyik buzdítását: „Hordozzátok egymás terhét!”. Hiszen ezek a fiatalok nem kisebb dologra vállalkoztak, mint arra, hogy vakációjukból egy hetet fogyatékkal élő gyermekek nyaraltatására szentelnek.