"Azt hiszem jó helyen vagyok" - Felvételi 2023

"Nálunk szinte mindig az az első kérdés a tanárainktól: hogy érzitek magatokat?" - Makai Viktória első évfolyamos hittanár-nevelőtanár szakos hallgató válaszai azokra a kérdésekre, hogy miért érdemes a Szent Atanáz Hittudományi Főiskolára járni.

plakát

Miként értesültél a képzésről?

Végzős középiskolás koromban a főiskola tartott egy felvételi road show-t az iskolámban. Sokoldalú személyiség vagyok, rengeteg minden érdekel, így nem volt ötletem, hova menjek továbbtanulni. Akkor döntöttem el, hogy itt a helyem, amikor beültem az előadásra, amit idén már én tartottam a mostani tizenegy-tizenkettedikeseknek a volt iskolámban.

Miért jelentkeztél erre a szakra? Mi a célod vele?

A főiskolánk azért jó, mert egyetemi végzettségű diplomát szerezhetek, így taníthatok akár középiskolában is, ami hatalmas álmom. Ráadásul szakpárt is vehetek fel a Nyíregyházi és Miskolci Egyetemmel együttműködésben, ami a terveimben is van, így nemcsak hitoktatást vállalhatok, hanem taníthatok más tárgyat is, ami még több lehetőséget nyit majd előttem a későbbiekben. Isten és a hit egészen kicsi korom óta része az életemnek a nagymamámnak köszönhetően, később több olyan példaképem is volt, akik egyengették az életemet a hit útján. A célom, hogy az ő példájukat követve én is közelebb tudjam vinni Istenhez a gyerekeket, és életre szóló hitélményt adhassak nekik.

Milyen konkrét tárgy/oktató van, amit/akit valamilyen okból kiemelnél?

Sok kedvenc tárgyam van, így nehéz egyet kiemelni. Nagyon szeretem Obbágy László atya kateketika óráit, Németh István atya biblikum órái is rendkívül szórakoztatóak. A pedagógiai órák közül egyik kedvencem Pauwlik Zsuzsa Orsika tanárnő szakmai önismeret órája, illetve az iskolák a XX-XXI. században, amit Inántsy-Papp Ágnes tanárnő tanít. De természetesen a többi óra is nagyon érdekes, és összességében el lehet mondani, hogy minden oktatónk rendkívül empatikus, segítőkész és rugalmas minden tekintetben.

Azt kaptad-e, amit vártál, ill. milyen új impulzus ért a képzésen? Egyáltalán, hogy érzed itt magad?

Azt hittem, sokkal nehezebb dolgom lesz: aggódtam, hogyan fogok beilleszkedni, hogyan fogok tudni tanulni, hogyan fog sikerülni a vizsgaidőszakom. Most azonban csak pozitív élményekről tudok beszámolni: jól beilleszkedtem, megismerkedtem a csoporttársaimmal és az oktatóimmal, úgy gondolom, hogy egy kiemelkedően jó közösség tagja lehetek. Remekül tudunk együtt dolgozni, ha valami tanár-diák projektmunkáról van szó, mert mindenki közvetlen és kedves. Első évfolyamos, „tapasztalatlan” hallgatóként rengeteg jó tanáccsal látnak el tanárok és a felsőbb évfolyamos hallgatók. Azt hiszem jó helyen vagyok.

Szerinted miben más a főiskolánk, mint a többi felsőoktatási intézmény?

Ritka az olyan felsőoktatási intézmény, ahol ennyire családias a légkör diák-diák vagy tanár-diák között. Mivel nem vagyunk sokan, így lehetőségünk van mindenki mélyebb megismerésére. Nálunk szinte mindig az az első kérdés a tanárainktól: hogy érzitek magatokat? Az is előfordul, hogy az oktató elhív bennünket egy közös programra iskola után. Bármilyen problémával fordulhatunk hozzájuk, mindig segítségünkre vannak, ez a közvetlen kapcsolat szerintem más iskolákra nem jellemző.

Kinek ajánlanád a főiskolát?

Mindenképpen olyan diákoknak ajánlanám, aki szeretne egy igazi családias légkör tagja lenni, szeretne még mélyebb istenkapcsolatot kiépíteni, és szeretne fejlődni. Azok számára is rendkívül jó lehetőség, akik szeretnének szakpárokat tanulni, és nem csak a hitoktatásban kibontakozni. És azoknak is, akik olyan egyetemi végzettségű diplomát szeretnének, amivel egy lehetőségekkel teli jövőt tudnak megalapozni.

A jelentkezés határideje: 2023. február 15.

További információkért böngészd honlapunk Képzések menüpontját, vagy keresd a Tanulmányi Osztályt a 42/597 602 telefonszámon!

Címkék