Hírek

nagyító

Állásajánlat Miskolcon

A Miskolci Görögkatolikus Általános Iskola pályázatot hirdet tanítói munkakör betöltésére.

logo

Roma mesemondó verseny - idén online

A Görögkatolikus Cigánymissziós Koordinációs Iroda szervezésében megvalósult verseny elsősorban a roma és hátrányos helyzetű gyerekeket szólította meg. A verseny eredményhirdetését május 14-én tartották.

gyertya

Ökumenikus imahét, kicsit másképpen Ózdon

Számtalan alkalom nyílik közösségeink életében arra, hogy összefogásunkkal is megmutassuk görögkatolikus közösségeink erejét. Megmutatkozik ez akkor, amikor valamit fel kell építeni, ki kell takarítani, el kell ültetni, de megmutatkozott ez már oly sokszor az imádságok területén is.

képernyőkép

Görögkatolikus cigánypasztorációról a Corvinus Egyetemen

A Corvinus Egyetemen évek óta az Encsi járásba szervez településföldrajzi terepgyakorlatot, melynek célja a hallgatók érzékenyítése a tartósan, vagy átmenetileg nehéz helyzetbe került társadalmi csoportok és térségek problémái iránt. A kurzus résztvevői idén az edelényi iskola hátrányos helyzetű tanulók esélyteremtésében végzett munkájáról hallhattak.

plakát

Kollégiumi felvételi felhívás

A miskolci Görögkatolikus Felsőoktatási és Kulturális Diákotthon és a Görögkatolikus Roma Szakkollégium felvételt hirdet a 2021/2022-es tanévre felsőoktatási intézmény nappali tagozatos hallgatói részére.

asztalnál

Bemutatták a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus programját

Budapestre várják Ferenc pápát és öt kontinens zarándokait szeptember 5. és 12. között – erősítették meg a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) szervezői sajtótájékoztató keretében a fővárosban. Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Titkárságának vezetője és a főtitkár, Fábry Kornél ismertették a világesemény helyszíneit, programjait, céljait.

a templom

100 éve nyerte el mai formáját a Csedregi Görögkatolikus Templom

Áldozócsütörtökön ünnepli a Csedregi Görögkatolikus Egyházközség templomának búcsúját, az ünnepre Vasile Bizău máramarosi megyéspüspök és Orosz Atanáz miskolci püspök is meghívást kapott. A hívek a búcsú előtt parakliszt és máriapócsi kilencedet imádkoznak, Simon István atya vezetésével pedig háromnapos lelkigyakorlaton is részt vesznek az Istenszülő tiszteletére, ezzel készülve az ünnepre.

plakát

Nagymarosi Ifjúsági Találkozó - idén is csak online

Ha május - akkor Nagymaros! A május 15-i Nagymarosi Ifjúsági Találkozót az online térben tartjuk meg, bízva abban, hogy bár fizikailag nem lehettek jelen, de lélekben ez alkalommal is sokan csatlakoztok majd a találkozáshoz.