Katekéták tavaszi szakmai – lelki napja

A Miskolci Egyházmegye hittantanárai számára tartottak szakmai napot május 23-án Miskolcon.

Jármi atya és a katekéták

Szepesi Szilárdné beszámolója a szakmai-lelki napról:

Május 23-án a Missziós Irodában gyűltünk össze a Miskolci Egyházmegye hittanáraival. A közösen végzett imaóra után az első előadáson  Papp Zoltán homrogdi parókus, iskolalelkész atya hívta fel figyelmünket arra, hogy milyen kritériumoknak kell jellemeznie egy jó pedagógust, s annál inkább egy jó hittanárt. Ezt a mai pedagógus figyelmének középpontjában álló portfólió követelményei alapján vezette végig.

Papp Zoltán

A második előadásban Jármi Zoltán atya a Hitoktatási Bizottság vezetője a katekéták szerepét, mint vezetőket világította meg. Ahogyan egy könyv címe kiemeli; Szeretett vezetőkké kell válnunk!

Abban is van különbség, hogy hogyan és miért szeretnek például  egy hittanárt. Szemünk előtt kell tartani azt a fontos szempontot, hogy nem az a célunk, hogy szeressenek bennünket, hanem ez hitünk, vezetői magatartásunk, munkák, kapcsolatunk, szeretetünk eredménye kell legyen. Tehát az, hogy szeressenek bennünket nem cél, hanem eredmény. Tudás, képesség és tisztelet hármas egységének meglétére kell törekednünk.

Sok teendői között Atanáz püspök atya is meglátogatott bennünket egy rövid időre, és néhány gondolattal köszöntött minket és áldását adta munkánkra.

Atanáz püspök

A közös imádság és gondolkodás után a nap további folytatásában a szeretet és gondoskodás apró jeleit tapasztalhattuk meg, mi katekéták, akik sokszor egyik iskolából a másikba rohanunk, tantestülethez nem tartozunk. Egy táskát kaptunk ajándékba, mely hittanos játékokat, naptárakat, matricákat, hittani segédleteket tartalmazott.

A nap zárására egy rövid lillafüredi kirándulással, az Isten által teremtett gyönyörű környezetben, egy finom ebéd elfogyasztásával, került sor.

https://photos.app.goo.gl/LKZ5hNMrGhQWzEUZ9

 

Címkék