Védőszent ünnepe Angyalkertben

Kis ünnepséggel emlékezett meg a kazincbarcikai Angyalkert Görögkatolikus Óvoda védőszentjéről, Szent Mihályról

óvodások

Az Angyalkert Görögkatolikus Óvoda gyermekei és dolgozói 2021. november 8-án, ünnepség keretében emlékeztek meg az intézmény védőszentjéről, Szent Mihály arkangyalról. A gyermekek műsorukban megjelenítették, hogyan jelent meg a Karmelita kolostorban, Antónia nővérnek, Szent Mihály arkangyal, miként kérte őt, hogy apáca társaival minden nap 9 fohászban imádkozzanak, az angyalok 9 karához. Cserébe Szent Mihály megígérte, hogy 9 angyal fogadja az imádságokat, és teljesíti kéréseiket.

gyerekek

A gyerekek a Szent Mihálytól kapott rózsafüzérrel imádkoztak, 9 kérést megfogalmazva.

Az óvodás társaik csodálattal nézték, és hallgatták a gyerekek szépen csengő énekeit, amivel védőszentjüket tisztelték.

„Szent angyal, arkangyal, üdvözlégy Mihály angyal

- Óvodánk védőszentje

- Gyerekek példaképe

Szent angyal, arkangyal, üdvözlégy Mihály angyal”

csoportkép

Az intézmény vezetője köszöntőjében elmondta, milyen fontos napjainkban is a védőszent szerepe, aki oltalmazza, óvja szárnyaival az Angyalkert Görögkatolikus Óvoda valamennyi „lakóját”.

A meghitt, családias hangulatban lezajlott ünnepség méltán állított emléket Szent Mihály arkangyalnak.

Szent Mihály Arkangyal közbenjárásával az Úr adjon nekünk kitartást a hitben, és minden jó cselekedetben, hogy elnyerhessük a dicsőséget a Mennyországban! Ámen

Szöveg: Kovács Erika, óvodavezető

Címkék