Új utakon a 22+

Idén Tiszaújváros volt a kiindulópont a fiatal felnőttek Máriapócsra tartó gyalogos zarándoklatán Atanáz püspök kísértében.

zarándokok

A kiindulópont új, az útvonal kicsit más, a cél azonban változatlan a fiatal felnőttek zarándoklatán.Július 15-én a tiszaújvárosi görögkatolikus templomban volt a gyülekező, ahol Jeviczki Ferenc parókus fogadta a zarándokokat. A lelki ráhangolódás most is alkonyati zsolozsmával kezdődött.

„Amikor az ember zarándoklatra indul, lelkileg akar növekedni, fejlődni, belsőleg akar átalakulni. A mai szolgálat is ebben a ráhangolódásban segít és reméljük, mindannyian lelkileg gazdagodva érkezünk meg hitünk növekedéséhez”- szavakkal biztatta a parókus a hosszú út előtt állókat.

Atanáz püspök

A zarándoklat idei mottója: „Emészt a buzgalom az Úrért, a Seregek Uráért” (1 Kir 19,10). Atanáz püspök az ószövetségi könyv egész fejezetéhez fűzte gondolatait a vecsernyén. Illés prófétához negyven napos zarándoklata végén az Úr váratlan kérdést intéz: „Mit művelsz itt, Illés? Ő azt felelte rá: Nagyon buzgólkodtam az Úrért, a seregek Istenéért, mert Izrael fiai elhagyták szövetségedet, lerontották oltáraidat, prófétáidat megölték karddal, egyedül én maradtam meg, s most nekem is életemre törnek, hogy elvegyék.” A próféta nagyon egyedül érzi magát és elkeseredett, azonban Isten megajándékozza Illést a hosszú zarándoklat végén egy váratlan találkozással: kinyilatkoztatott Istennel, enyhe szellő fuvallatában.

„Ha valaha azt érezted, hogy magadra maradtál a véleményeddel, a kinyilatkoztatott Istentől kapott gondolataiddal, ne keseredj el – az Úr enyhe szellő fuvallatában találkozni akar veled, neked is társakat ígér, tarts ki, ismerd fel őket.” – erősítette meg a biztató szavakat a főpásztor.

Szabolcs atya, Ferenc atya, Polgármester

A templomi szertatás után könnyedebb hangvétellel folytatódott az este. Dr. Fülöp György, Tiszaújváros polgármestere közös vacsorára hívta meg a zarándokokat a Tiszaújvárosi Gyógy- és Strandfürdő éttermébe. Elismerését fejezte ki a hosszú gyaloglásra vállalkozóknak és a zarándoklat mögött álló hitnek.

Este Fedor András csapatépítő gyakorlatokkal, játékokkal segítette, hogy a résztvevők minél hamarabb egy közösségé formálódhassanak.

zarándoklat

Másnap, július 16-án reggel, az utrenye után indultak neki a Máriapócs felé vezető útnak a zarándokok Atanáz püspök kíséretében. Ma az esti órákban érkeznek előbb Nyíregyházára, szombaton pedig a zarándoklat céljához, Máriapócsra.

FÉNYKÉPEK

Címkék