Püspöki tanácskozás kezdődött a Vatikánban

Ünnepélyes szentmisével kezdődött szerda délelőtt a katolikus egyház püspökeinek egészen október végéig tartó tanácskozása. A szinódus nyitónapján a Vatikán nyilvánosságra hozza Ferenc pápa új teremtésvédelmi buzdítását is.

kép

A szinódus intézményét VI. Pál pápa vezette be 1965-ben. A világ püspökeinek tanácskozásáról van szó, amelyen az egyháznak a mindenkori pápa által megjelölt aktuális kérdései szerepelnek napirenden. A mostani szinódus a "Szinodális egyházért. Közösség, részvétel, misszió" címet kapta, és a Ferenc pápa alatt valóban globálissá vált egyház és püspöki kar egyik legaktuálisabb kérdését érinti, vagyis a testületi együttműködést és döntéshozatalt.

A mostani szinódusra 464-en regisztráltak bíborosok, püspökök, szerzetesek és szerzetesnők, laikusok és más szakértők.Az újdonságok között szerepel, hogy a több mint négyszáz résztvevő soraiban 54 nő is helyet kapott, most először szavazati joggal. A szinódus tagjai a többi között az október 29-ig tartó tanácskozás záródokumentumának elfogadásáról is voksolnak majd.

Ferenc pápa a Szent Péter téren bemutatott misével nyitotta meg a szinódus XVI. rendes közgyűlését. A szertartáson részt vettek a bíborosi testület tagjai, valamint a püspöki tanácskozás résztvevői, akik a térről vonultak át a szinódus helyszíneként szolgáló vatikáni audienciaterembe, ahol munkacsoportokban folyik majd az egyeztetés. A sajtónak tartott előzetes látogatáson bemutatták, hogy a munkához harmincöt asztalt állítottak fel: mindegyiknél tizenketten dolgoznak majd úgynevezett nyelvi munkacsoportban. Tizennégy csoport angol nyelven, nyolc olaszul, hét spanyolul, öt franciául, egy pedig portugálul végzi majd munkáját.
    Újdonságnak számít, hogy a résztvevők a papírtakarékoskodás jegyében fejenként egy-egy táblagépet is kapnak munkájukhoz, fekete színűt. Egyedül Ferenc pápáé lesz fehér.
    A több mint három hetes szinódus zárt ajtók mögött zajlik.
    Szokás szerint a tanácskozás végén záródokumentumot adnak át a pápának.
    "Hatalmas szervezés előzte meg a szinódust, melyen a keleti egyház is képviselteti magát. A szinodalitás azt fejezi ki, hogy mindenkinek szava és szerepe van a katolikus egyházban" - nyilatkozta az MTI-nek Kocsis Fülöp görög katolikus érsek-metropolita, aki az egyik olasz nyelvű munkacsoportban dolgozik majd.

püspökök
  
    A nyitó misén mondott homíliájában Ferenc pápa hangsúlyozta, hogy a szinódus nem egyházi parlamentként működik, és célja nem az, hogy reformtervet dolgozzon ki, ezért nincsen szüksége "stratégiákra, politikai számításokra vagy ideológiai csatározásra".  
    "Azért vagyunk itt, hogy együtt haladjunk" - hangoztatta Ferenc pápa.
    Úgy vélte, az egyháznak nem szabad merevnek lennie, vagyis nem kell a világ ellen fegyverkeznie a múltba visszatekintve. Nem szabad langyosnak lennie, fejet hajtva a világ diktálta divatoknak, és nem szabad megfáradtnak lennie magába zárkózva.
    Ferenc pápa hozzátette: korunk viharos hullámai között az egyháznak nem szabad lélekerejét veszítenie és nem kereshet kényelmi megoldásokat.
    Befogadást, alázatot, egységet és szeretetet szorgalmazott.
    A világ püspökeinek találkozója a Szinodális egyházért. Közösség, részvétel, misszió címet kapta, és a Ferenc pápa alatt valóban globálissá vált egyház és püspöki kar egyik legaktuálisabb kérdését érinti, vagyis a testületi együttműködést és döntéshozatalt.
    
    A Vatikán szerdán hozta nyilvánosságra Ferenc pápa új apostoli buzdítását, amelyet a klímaválságról írt és a jó akaratú emberekhez intézett. A Szent Ferenc szavait idéző, Laudate Deum (Dicsérjétek Istent!) kezdetű  dokumentum a 2015-ben a teremtett világ védelméről írt Laudato Si (Áldott légy!) kezdetű enciklika folytatásának  számít.
    A több nyelven közölt, több mint hetven pontból álló buzdításban Ferenc pápa azt írja, hogy az enciklika óta eltelt nyolc évben végzett környezetvédelmi cselekvés elégtelennek tűnik. Az egyházfő úgy látja, "a világ szétesőben van, és valószínűleg közeledik a törésponthoz". Hangoztatja, hogy bár egyesek tagadják vagy nem tulajdonítanak neki elég jelentőséget, de az éghajlatváltozás egyre nagyobb kárt okoz egyre több ember életében, akár a családok mindennapjait, akár az egészségvédelmet, a munka világát, a természeti forrásokhoz való hozzájutást, a lakhatási lehetőségeket vagy a kényszerű migrációt tekintve.
    Ferenc pápa szerint a klímaváltozás továbbra is korunk első számú kihívásának számít, olyan globális társadalmi-szociális probléma, mely szorosan kötődik az emberi élet méltóságához.
    Az apostoli buzdítás a hatalom- és technológiaközpontú világnak rója fel a környezeti pusztítást, népek kiirtását, a természeti erőforrások kizsákmányolását. Egészséges egyensúlyt szorgalmaz ember és természet között, kockázatosnak tartja, ha kevesek kezében túlzott hatalom összpontosul, "erkölcsi fullánkkal" akarja ébreszteni a lelkiismereteket annak érdekében, hogy bolygónkat meg tudjuk őrizni a következő nemzedékek számára is. Megjegyzi, az emberiség érzékenyebb lett a klímaváltozás iránt, de "nincsen bátorsága a lényegi változásokhoz".
    Ferenc pápa kifejti, a régi diplomáciai világ válsága az egész nemzetközi politikát meggyengítette, a megoldás pedig - teszi hozzá - a globális együttműködés és az államok közötti multilaterális megállapodás lehet.
    Az erősebbek jogai nem szoríthatják háttérbe mindenki jogát - írta a pápa. Hozzátette, a közelgő ENSZ COP28 klímakonferencia, melynek helyszíne Dubai lesz, fordulópontot képviselhet, és bizonyíthatja, hogy az utóbbi évtizedekben tett erőfeszítések valóban őszinték voltak.
    Az apostoli buzdítás pontosabb megértéséhez a Vatikán most első alkalommal magyarázó videót és interaktív összefoglalót is készített tíz nyelven, köztük arabul és kínaiul is.

Forrás:MTI, fotók: Vatican News
 

Címkék