Népszámlálás görögkatolikus szemmel

Köszönetet mondunk mindazoknak, akik görögkatolikusnak vallották magukat!

búzaszemek

Egy évvel ezelőtt mindenkit arra biztattunk: Valld meg a hitedet! Saját híveinket pedig, hogy: Valld meg görögkatolikusságodat! Ez utóbbit több mint másfél százezren meg is tették. Még jobb lett volna, ha többen is teszik, nem annyira az egyházhoz tartozók számának emelése végett, hanem, mert alapvetően értéket jelent, ha valaki megvallja hovatartozását, és nem érzi úgy, hogy azt valami miatt titkolnia kellene. Nyilván azokért is felelősek vagyunk, akik így döntöttek, hiszen lehet, hogy annak éppen mi voltunk az okai. Szeretnénk mindebből tanulni és a tapasztalatok alapján előre tekinteni. Az adatokat látva immár nagyobb erővel folytatjuk a lelkesítést, buzdítást, hogy érdemes Krisztushoz és az Ő egyházához tartozni.

Szeretnénk szólni az egyházunkban megkeresztelt hívekhez, hogy minél bátrabban, minél mélyebben éljék meg a hitüket. Szeretnénk szólni más felekezetű keresztény testvéreinkhez is, hogy ne féljenek minden körülmények között megvallani Istenhez tartozásukat. Szeretnénk elérni, hogy eljusson szavunk azon embertársainkhoz is, akik bizonytalankodnak, keresik helyüket a világban, céljukat az életben: Isten szeretetében mindkettőt megtalálják. Arra törekszünk, hogy lehessünk, maradhassunk a béke hírnökei, az egység munkálói. Hiszen alapvetően ez a mi sajátos küldetésünk. 

Köszönetet mondunk mindazoknak, akik görögkatolikusnak vallották magukat. Rájuk különösen, de minden magyar testvérünkre is kérjük a mindenható Isten gazdagon gyümölcsöző áldását.

adatok

Címkék