Nemzetközi Római Mi­nistráns­za­rán­dok­lat

Kora délután püspöki áldással indultak ministránsaink Rómába

Atanáz püspök áldást ad

Július 30. és augusztus 3. között tizenkettedik alkalommal tartják a ministránsok nemzetközi találkozóját Rómában, „Keresd a békét, és járj a nyomában” jelmondattal.

A Miskolci Egyházmegyéből hetvenen zarándokolnak a találkozóra. Miskolcról, a Búza téri Székesegyházból közös imádság után, Orosz Atanáz püspök áldásával indult útra a csoport. A Hajdúdorogi- és a Nyíregyházi egyházmegyékből érkező fiatalokkal a római közös programokon találkoznak majd. A hierarchákat Szocska A. Ábel nyíregyházi püspök képviseli.

kendő

A legnagyobb esemény július 31-én, a pápával való találkozás lesz a Szent Péter téren. Az audienciát színes programokat tartogató nemzetközi fesztivál előzi meg. A programokat magyar nyelven Pindroch Csaba színművész moderálja majd. Az összes magyar résztvevő, mintegy 1700 fiatal számára közös szentmisét mutat be Ternyák Csaba egri érsek augusztus 1-jén a Loyolai Szent Ignác templomban. A magyar görögkatolikusok közös Szent Liturgiáját Ábel püspök vezeti majd a Szent Atanáz templomban, Rómában.

A Miskolcról induló csoport egyik kísérője Béres Gábor atya, egyházmegyei ministránsreferens emlékeztetett, hogy a római zarándoklatot két magyarországi találkozó előzte meg. Ősszel Máriapócsra zarándokoltak a Metropólia ministránsai, majd tavasszal Sajópálfalára, a Miskolci Egyházmegyéből. Ez utóbbi a nagy római zarándoklat előtalálkozójául szolgált, a lelki felkészülés első lépéseit is megtették.

Orosz Atanáz, Béres Gábor

A zarándoklat mottójával kapcsolatosan Gábor atya elmondta, hogy az Isten világbékét teremtő munkájával való együttműködésére próbálja a ministránsok figyelmét felhívni; hogy a fiatalok „békeszeretők és békeszerzők is legyenek.” Azt a békét, amit az oltárnál megtapasztalnak, a hétköznapokba is vigyék ki, ott is keressék a békét, és próbálják ezt megosztani közvetlen környezetükben, családjukban, barátaikkal.

A korábbi zarándoklat élményéről, a ma már papként szolgáló atyák közül többen is megfogalmazzák, milyen meghatározó élmény volt számukra a nemzetközi ministránstalálkozón való részvétel, mennyire segítette őket abban, hogy fiatalként megtalálják hivatásukat, tette hozzá a ministránsreferens.

ministránsok

Gábor atyától megtudtuk, hogy utazásuk során a lelki gazdagodás mellett, igyekszenek Róma nevezetességeit, ezen belül az öt nagyobb bazilikát is meglátogatni, valamint egy kis pihenést Ostiában beiktatni, hazafelé pedig Assisit is útba ejtik.

Kísérje áldás a zarándokokat!

Címkék