„Ne csak értük, hanem velük együtt imádkozhassunk…”

Ferenc pápa idén 3. alkalommal hirdette meg a nagyszülők és idősek napját katolikus közösségeinkben. A Miskolci Egyházmegye több parókiáján, így az Ózdi Görögkatolikus Templomban is megemlékeztek a jelenlévő idősekről.

a templomban

Bodnár Dániel atya írása:

A minap kaptunk egy kisfilmet, amit a nagyszülők és idősek napja alkalmából forgattak le, amiben az esti harangszó végén jelenik meg a nagypapa a sötétedő templomban, az egyik pislákoló mécsesről gyújtott meg magának egy másikat, hogy jobban lásson, míg odaért az oltárhoz. Ott elmondta az esti rövid kis imáját, aztán a gyertyáját a többi mécseshez akarta tenni, de mivel meghallotta, hogy nyílik az ajtó, visszavette a mécsesét, magasabbra emelte, hogy aki jön, annak világítson vele. Az unokája érkezett meg. Félúton találkoztak, átadja az unokájának a gyertyát, szeretettel megsimítja az arcát, majd egyedül ment ki a templomból. (A film a LINKEN keresztül is elérhető)

a templomban

Megosztva a videót, megkértük közösségünk tagjait, mondják el, nekik mit üzen ez a rövid film.

„Nagyon izgalmas mindig, amikor rövid anyag készül, ez a mostani is bizonyítja, milyen szépen, sűrítve lehet átadni gondolatokat, akár dialógus, szavak nélkül. Mindannyian vágyunk a figyelemre és a jelenlétre, jó esetben az életben előre haladva megtapasztaljuk a mindennapok csodáját, a hitet, a belső emberi fejlődést. Akik szép kort élhetnek meg fizikálisan is, -mint az idős úr a videóban- nagyon megható, ha mindezt a tapasztalást méltósággal viselve örökítik tovább...”

„Szerintem nem elképzelhetetlen, hogy a nagypapa akár saját magát látja ebben a kisfiúban!”

„Egyedül, de nem magányosan. Társa az Isten, aki meghallgatja, jóváhagyja a gondolatait, cselekedeteit. Istenszeretetét, családszeretetét tovább viszi unokája, akinek a nagypapa a példaképe, hisz követi őt esti tevékenységében.”

„Gyermekek azt csinálják, amit a szülőktől, nagyszülőktől látnak, hallanak.”

lányok

„Nagy öröm és hála, ha láthatod fiaidnak fiait, nap mint nap az Istenszülő oltalmába ajánlhatod őket és azon munkálkodsz, hogy átadd a hit fényét.”

„Véleményem szerint itt is a kis fénynek nagy szerepe van, félútig a templomban a nagypapa világított, azután átadta és a fiúcska is világított neki, míg odaért az ajtóhoz.”

„Valahogy mi is mindannyian akár szülőként, akár nagyszülőként, valami ilyenre kaptunk meghívást és küldetést a Gondviselő Istentől. Hogy világítsunk, utat mutassunk, átadjuk annak a hitnek a fényét, amelyet már évtizedek óta őriztünk és talán növelgettünk is a lelkünkben.”

a torta

Parókiánk udvara ezen a vasárnapon a megszokott kávéházból cukrászdává alakult át, hiszen közösen fogyasztottuk el azt a nagy tortát, melynek tetején egy Magyarország térkép volt. A közösségünkhöz tartozó nagyszülők érkezésükkor elhelyezték a térképen kis zászlójukat, amin az unokák nevei és lakóhelyeik voltak feltüntetve.

Milyen jó volt látni, hogy az északi országrész szinte minden területén ott vannak a görögkatolikus, katolikus unokák. S talán - bár nem reprezentatív a felmérés-, azt is öröm volt látni, hogy csak két zászlócskát kellet a határon túl tenni, csak két nagymamának élnek messze külföldön unokái.

a "kávézóban"

Ferenc pápa erre az alkalomra írt imájában buzdított minden jelenlévőt a család egységének megerősítésére, s bízott benne, hogy idővel egyre többször „nem csak értük, hanem velük együtt”, azaz az unokákkal egy templomban, egy-egy szertartáson fognak tudni imádkozni, hálát adni parókiánk nagyszülei.

Címkék