Húsvéti békesség és szeretet - Atanáz püspök húsvéti homíliája

Az alábbiakban Orosz Atanáz püspök húsvét szent ünnepén, a miskolci Székesegyházban elhangzott homíliáját adjuk közre

bevonulás a templomba

Feltámadt Krisztus!   

            Kedves Ünneplő Testvéreim! Újra örömmel tölt el bennünket Krisztus Urunk feltámadása. Hitünket alátámasztja, reményünket megnöveli, szeretetünket tökéletesíti.  Szent János, a szeretett tanítvány tanúságtétele szerint „mi, akik hittünk, megismertük a szeretetet, amellyel Isten szeret bennünket”. Íme, ez megvalósult. A bennünket lankadatlanul szerető Isten gondoskodásának legnagyobb jelét tapasztaltuk meg az elmúlt napokban. Ma pedig e szeretet bizonyossága közösséggé forraszt bennünket. Mert „úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy mindaz, aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örökké éljen”. Ezt éltük át e napok során. De kétségtelen, hogy idén nem a harangok örömteli kongásával ünnepeljük a húsvétot, hanem közeli bombák baljós zajával és pusztító robbanásokkal. A pusztító és fosztogató orosz hadseregtől csak a gyilkolás, a rombolás és erőszak hírei jutnak hozzánk. Ahogyan Szentatyánk nagypénteken szóvá tette: Káin nemzedéke gyilkol újra. „Ez a háború nagyon közelről érint minket. De a világ háborúban áll, gondoljunk Szíriára, Jemenre. Mindenhol háború van" - jelentette ki egy interjúban, célozva a részletekben már beindult világháborúra és hogy a világ Káin útját választotta.

            A nagyhét során még bűnbánók sorában, a bűnösökkel együtt is szemlélhettük, hogy mi mindent élt át és szenvedett el érettünk Isten Fia. Ma pedig meggyőződhetünk arról, hogy ez a szeretetből vállalt szenvedés nem volt terméketlen, hanem Fiának feltámadása által bennünket is új életre hívott meg a jóságos és emberszerető Isten. Krisztus azért támadt fel, mert Isten létére szeretetből meghalt érettünk. S ez a belőle ránk áradt szeretet most igazolja hitünket, és megerősíti reménységünket. Isten kegyelme tehet képesekké bennünket arra, hogy túllépjünk szűk korlátainkon. Isten kegyelme azt jelenti, hogy „abban az időben, amikor még bűnösök voltunk, Krisztus meghalt értünk”. Az Apostol szerint ez Isten emberszeretetének legnagyobb bizonyítéka.

            Krisztus feltámadása számunkra az élet és a szeretet bizonyossága. „Benne élet volt”. És „mindazoknak, akik befogadták őt, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek”. Az Apostol szerint „a nekünk ajándékozott Szentlélekkel kiáradt szívünkbe Isten szeretete” (Róm 5,5). Erről tesz vallomást Szent János, aki apostoli levelében kifejezésre juttatja azt az igényt, hogy „ha Isten így szeretett minket, nekünk is szeretnünk kell egymást! Istent soha nem látta senki. Ha szeretjük egymást, Isten bennünk marad, és szeretete tökéletes bennünk.” (4,11-12)

            Egy bizonyos fokig talán mi is tudunk magunktól annyira szeretni, mint az átlagember. De ez a szeretetünk nem tökéletes. Talán a félelem visszafog olykor bennünket. Olykor megijedünk a front közeledésétől és a világháborút emlegető interjúktól. De „a szeretetben nincs félelem. A tökéletes szeretet kizárja a félelmet, mert a félelem gyötrelemmel jár. Aki pedig fél, nem tökéletes a szeretetben.” (1Jn 4,18). A Feltámadott tiszta szeretete már feloldja görcseinket és félelmünket. S ha ma azonosulunk ezzel a végtelen szeretettel, azt a testi-lelki békét nyerhetjük ilyenkor vissza, amivel kapcsolatban az Úr néhány napja azt mondta: „Békes­séget hagyok rátok, az én békémet adom nektek; de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja” (Jn 14,27). Az ő húsvéti ajándéka élet, öröm és béke: nem más, mint az „Isten békessége" (Fil 4,7), amelyből tiszta öröm fakadhat.

Jézus Krisztus nem azt akarja, hogy egymás ellenségei legyünk, mert ő kereszthalálával nemcsak a halált győzte le, hanem az ellenségeskedést is (vö. Gal 2,16). A Sátán az, aki az ellenség-képet fokozza, az ellenségeskedést szítja pártok és országok, népek, vallások és földrészek között. Az ellenség-kép ideig-óráig összetartásra késztethet egy katonai- vagy pártszövetséget, de nem biztosít tartós közösséget és boldogságot.

            Liturgikus énekünk szavaival kívánom, hogy Krisztus békessége kedvéért Egyházunkban „a feltámadás által” mindenkinek, még „gyűlölőinknek is bocsássunk meg”. A háború elhárítása végett ne csak ünnepi „vizsgálati fogságra” ítéljük a korábbi ellenségeinket, hanem tudjunk és merjünk szívből megbocsátani mindenkinek, még a bennünket gyűlölőknek is! „Ha ellenséged éhezik, adj neki enni, ha szomjazik, adj neki inni! Mert ha ezt teszed, eleven parazsat gyűjtesz a fejére.  Ne hagyd, hogy a rossz legyőzzön téged; te győzd le a rosszat jóval!” (Róm 12,20) Így halt meg Urunk Jézus Krisztus a kereszten, és így lettek követői minden kor vértanúi, egészen a napokban elhunyt testvéreinkig, akikért ma is buzgón imádkozunk.

Aki „Krisztusban van”, vagyis a keresztségben meghalt ővele, hogy a feltámadásban új életre keljen, az már „új teremtmény”. Képes felülemelkedni az önzés egyetemessé váló kísértésén, hogy másokat szolgáljon és akár életét is odaadja másokért. Ez az „élet evangéliumának” következménye. Aki Jézus kereszthalálának láttán Isten végtelen szeretetét újra átélte, az már nem magának él, hanem „annak, aki érte meghalt és feltámadt.” Az már nem köt alkut semmilyen életellenes ideológiával, mert tiszta erkölccsel éli át a jelen válságot.

            A szeretet tökéletességére mi csak a föltámadott Krisztus kegyelméből juthatunk el. Ez az, amire Krisztus feltámadása előtt vagy anélkül képtelen volt az emberiség. Minden sértés feltétlen megbocsátására és a szeretetre az tesz bennünket képessé, aki Maga a tiszta Szeretet. Őbenne kaptunk új életet, s most is mint tavaszi palánták Benne akarunk meggyökerezni. A kikelet idején eljött a mi újjászületésünk szezonja is. Ennek forrása Isten, a szeretet. Szeretet az Isten; aki a szeretetben marad, Istenben marad, és Isten őbenne” – írja Szent János. Szent Pál pedig az Istentől nyert szeretet maradandó voltát állítja: „Most megmarad a hit, remény és szeretet, ez a három. De közülük legnagyobb a szeretet.” (1Kor 13,13)

            Persze ahhoz, hogy „Isten bennünk maradjon, és szeretete tökéletes legyen bennünk”, erkölcsi feltételeknek is meg kell felelnünk: akarnunk kell teljesíteni az Ő szent akaratát. Az az evangélista, aki ma üzeni, hogy „mindazoknak, akik befogadták Krisztust, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek, azoknak, akik Istentől születtek, s akik hisznek az ő nevében”, azt is hozzátette levelében, hogy „mindaz, aki Istentől született, nem vétkezik”.  „Mindaz, aki Istentől született, bűnt nem cselekszik, mert Isten magja van benne, és nem vétkezhet, mert Istentől született.” (1Jn 3,9)

            Ha a húsvéti liturgián fölelevenítjük keresztségi fogadalmunkat, akkor Isten kedvéért egyszer eljuthatnánk arra, hogy már „bűnt ne tudjunk cselekedni, ne vétkezhessünk többet, mert Isten magja van bennünk”. Mint akik „Istentől születtek”.

S ha ma azonosulunk ezzel a végtelen szeretettel, azt a testi-lelki békét nyerhetjük ilyenkor vissza, amivel kapcsolatban az Úr néhány napja azt mondta: „Békes­séget hagyok rátok, az én békémet adom nektek; de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja” (Jn 14,27). Az ő húsvéti ajándéka élet, öröm és béke: nem más, mint az „Isten békessége" (Fil 4,7), amelyből tiszta öröm fakadhat. „Az Isten országa nem eszem-iszom, hanem igazságosság, béke és öröm a Szentlélekben.” (Róm 14,17)

Beszélgessünk Isten szeretetéről és ennek konkrét következményeiről családtagjainkkal és barátainkkal! Ne dőljünk be olyan meséknek, hogy hitünk csak templomba való magánügy volna. Tanúságot kell tennünk róla, akár alkalmas, akár alkalmatlan. Ez a mi életünkben az a békés „szép és jó hitvallás”, amely követi a mi Urunkét.

Vállaljuk föl magán- és közéletben is a tanúságtételt a tiszta szeretetről! S ha ma azonosulunk Isten szeretetével, ujjongva ismételgethetjük: „Krisztus feltámadt! Valóban feltámadt!”

FÉNYKÉPEK a feltámadási szertartásról és a pászkaszentelésről

Címkék