Gyermekvédelmisek csíksomlyói zarándoklata

A Szent Zotikosz Gyermekvédelmi Intézmény gondoskodásában elő gyermekek zarándokoltak a csíksomlyói búcsúra

csoportkép

A zarándoklatról Berei Ágnes, gyermekotthon vezető írt beszámolót:

Intézményünk először kapott lehetőséget arra, hogy Magyarország határain túlra is zarándokolhassunk a gondozásunkra bízott gyermekeinkkel 2022. 06. 03-06. 05-ig.

A Pünkösd ünnepére szerveződött csíksomlyói búcsún nyolc fő gyermekvédelmi gondoskodásban, lakásotthonainkban élő gondozott fiatal, és négy felnőtt kísérő vehetett részt.

csoportkép

A felnőttek, gyermekek egyaránt izgatottan várták az utazást, hiszen még egyikük sem járt ilyen nagy létszámú embercsoportot megmozgató eseményen. A lakásotthonban dolgozó munkatársak, és a lelki vezetők segítségével próbáltunk felkészíteni a gondozottakat az előttük álló útra, mely fizikai felkészülést is igényelt.

A zarándoklatunk a Misszió Tours Utazási Irodán keresztül valósult meg, csoportos formában.

Nagyon örültünk a vonatos zarándoklatnak, melyhez Debrecenbe csatlakoztunk 2022. 06. 03-án az esti órákban. Mindenki szeretettel várta és fogadta az intézményünkből érkezőket. A vonaton lehetőség volt zarándoktársaink jobb megismerésére, lelki beszélgetésre, szentgyónásra, közös éneklésre, felkészülésre.

Igénybe vettük a hálófülkés utazást, hogy kipihentebben érkezzünk meg Csíkszerdába a vasútállomásra, szombat reggel. A vonatunkon csatlakozott hozzánk Böjte Csaba atya is gondozottjaival, aki külön üdvözölte lelkes kis csapatunkat.

zarándokok

Az idei évben először Erdélybe két, Misszió Tours által szervezett zarándokvonat indult a csíksomlyói búcsúba, így mindkét vonat zarándokai egy keresztaljként indultak a kegytemplom irányába a vasútállomástól. Táblákkal, lobogókkal, keresztekkel, betűjelzésekkel érkeztek a csoportok, hogy lássuk, milyen sok, és távoli helyekről érkeztek fiatalok, idősek egyaránt. A több mint 1100 fős zarándok közös imával, énekekkel indult fel a templomhoz, melybe mi is becsatlakoztunk a vonaton vásárolt/kapott zarándokok énekeskönyve segítségével.

a kegytemplomban

A kegytemplomhoz érkező nagycsoport közös imával köszöntötte a helyet, ahol az Isten a Boldogságos Szűzanya közbenjárására szent kegyelmeit, és áldását adta nekünk zarándokoknak. Az összegyűlt nagyszámú zarándok miatt a vonaton együtt utazóktól külön váltunk, onnan a kis csoportunk önállóan jutott fel a hegynyeregbe a szertartás helyszínére. Eltévedni nem lehetett, mivel onnan mindenki felfelé tartott egy irányba.

Indulás előtt az időjárás kiszámíthatatlansága miatt, mindenre próbáltunk felkészülni, így jól jött a napsütésben az esernyő, a kalap a fény ellen, illetve a vizes törölköző is.

a domboldalon

Mikor felértünk a  Kissomlyó-hegy és a Nagysomlyó-hegy közötti nyereghez, a szabadtéri oltárhoz közeledve, megcsodálhattuk azt. Kissé távolabb a tömegtől elhelyezkedve vártuk a szentmisét, mely kezdetéig zarándokok ezrei érkeztek minden irányból a Szűz Mária tiszteletére tartott szertartásra.

PAX ET BONUM! BÉKE ÉS JÓSÁG!

A búcsú jelmondata érződött az embereken szertartás egész ideje alatt. Gondozottaink testileg elfáradva, de lelkesen csatlakoztak be a szertartás menetébe, közösen imádkoztunk, énekeltünk, hálát adtunk a több százezres tömeggel. A búcsús hívek a legnagyobb áhítattal, átéléssel kapcsolódtak be a közös istentiszteletbe.

a szertartáson

A búcsú legfelemelőbb pillanata a pápai himnusz, a magyar és a székely himnusz közös éneklése volt, mely gyermekeinkben is a nemzeti összetartozás érzését erősítette, élhetünk bárhol a világon, Erdélyben, Kárpátalján, Felvidéken, vagy Magyarországon.

Az ünnepi szertartás után lemondva minden sietésről indultunk le Hármashalom oltártól. A kegytemplomban közösen fohászkodtunk, kértük Szűz Mária közbenjárását életünkre, családunkra, intézményünkre.

a búcsún

A vasútállomás felé mindenkinek volt lehetősége vásárolni emléket, ajándéktárgyakat, közben arra ügyelve, hogy ne hagyjuk el egymást.

Fáradtan, de kegyelmekben gazdagon érkeztünk meg a vasútállomásra, sajnos a vonat még aznap indult vissza, így igyekeznünk kellett, mert „a vonat nem vár”. A nap hátralévő részében a vonaton hazafelé a rádión nagyon sok élménybeszámolót hallhattunk, mit is adott az embereknek a búcsún/zarándoklaton való részvétel. A hajnali határellenőrzés után rövid idővel kis csoportunk megérkezett Debrecenbe a vasútállomásra, elköszöntünk zarándoktársainktól, lelkileg megújulva, életre szóló élményekkel tért mindenki haza a saját lakásotthonába.                                                                                     

Címkék