A találkozás

Július utolsó hétvégéjén személyes találkozásra gyűltek össze az online liturgikusének-kurzus résztvevői. Az alábbiakban Hoskó Imola összefoglalóját olvashatják.

csoportkép

Immár három éve annak, hogy útjára indult a liturgikusének-kurzus. A kezdetekkor még személyesen voltak az órák, majd online térbe kerültek át. A kurzus célja elsősorban görögkatolikus szertartásaink mélyebb megismerése, dallamainak elsajátítása. Hála Istennek, a résztvevők sok helyről kapcsolódnak be, ezért is fogant meg bennem a gondolat, hogy lépjünk túl az online világon, és találkozzunk egymással egy kötetlen hétvége keretében. Nemcsak azokat szólítottam meg, akik „idén végeztek,” hanem azokat is, akik az elmúlt években több - kevesebb ideig részese voltak az óráknak. 

a templomban

A közel harminc személyből kilencen tudtak részt venni a találkozón, de hiszem és tudom, hogy a többiek is velünk voltak lélekben. Öröm volt számomra, hogy többen is a családjukkal jött el. Július utolsó hétvégéjére esett az összejövetel időpontja, a helyszín Budapest volt. Kötetlen együttlétet terveztem, mégis fontosnak tartottam, hogy a találkozás a szertartások köré szerveződjön. Szombaton a Szinaxis Görögkatolikus Diákotthonban gyűltünk össze, ahol este vecsernyét végeztünk Takács Gusztáv atya vezetésével, aki gondolatait is megosztotta velünk a szertartás keretében. A közös imádságot vacsora követte, amelynek előkészítésében mindenki kivette a részét. Ezt követően rövid sétát tettünk, közben pedig megcsodálhattuk Budapestet esti pompájában. Vasárnap a Fő utcai görögkatolikus templomban folytatódott a program. Ezen a napon Kocsis Fülöp érsek atya is tiszteletét tette a Szent Flórián templomban. Fülöp atya kezdetektől fogva figyelemmel kíséri a kurzus „életét”, ezért is volt öröm számunkra a jelenléte. Ezúton is köszönjük neki az utrenye végzését, valamint a Szent Liturgián elmondott homíliát. A szertartásokat követően szerény agapén vettünk részt, amely után – reményeim szerint – mindannyian feltöltődve és élményekkel telve tértünk haza otthonunkba. 

emléklap

Köszönettel tartozunk még Takács Gusztáv atyának, hogy befogadta és vendégül látta a csapatot a kollégiumban, a Budai Görögkatolikus Parókia papjainak és híveinek a közös imádságért, és nem utolsó sorban a liturgikusének-kurzus tagjainak, hogy nyitottak voltak erre az összejövetelre. 

„Ahol ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük.” (Mt 18,20). 

Ezen a hétvégén  az Úr nevében gyűltünk össze, hogy találkozzunk Ővele, egymással és önmagunkkal.  Találkozzunk legközelebb is!

FÉNYKÉPEK