A Miskolci Egyházmegye rendelkezése

A Miskolci Egyházmegye 2020. március 21-én kelt rendelkezését adjuk közre.

logo

A Görögkatolikus Metropólia március 18-i általános érvényű rendelkezését (2. p.) kiegészítve a sajátos járványügyi helyzetre való tekintettel Miskolc Megyei Jogú Város területén a nyilvános liturgiák végzését 2020. március 22-én hajnaltól felfüggesztem.

A koronavírus járvány magyarországi megjelenése miatt meghirdetett veszélyhelyzetben a krisztushívőket (különösen is a 60 éven felülieket) otthonmaradásra, a parókusokat zárt templomban történő intenzív imádságra kérem fel. A vasárnapi Szent Liturgiát vagy zsolozsmát a rendelkezésre álló technikai eszközök révén közvetíthetik a hívek felé, akik az otthoni imádsággal, szentírásolvasással, Istennek tetsző cselekedetekkel kapcsolódjanak be az Egyház imájába. Hétközben Krétai Szent András bűnbánati kánonjával és az Istenszülőhöz intézett Akathisztosz himnusszal folytassák imádságos szolgálatukat!

Kérem, hogy e rendkívüli helyzetben mindnyájan gondviselő Istenünkhöz imádkozzunk a járvány által sújtott vagy fenyegetett embertársainkért és különösen is figyeljünk egymásra!

Miskolc, 2020. március 21.

Atanáz püspök

Címkék