VI. Görög Kupa

Idén már hatodik alkalommal rendezte meg a Görög Kupa sakkversenyt a Homrogdi Görögkatolikus Általános Iskola és Óvoda. A versenyzők országos megmérettetésre is készülnek.

sakkverseny

Március 23-án került sor a görögkatolikus iskolák között, a mára már hagyományosnak mondható VI. GÖRÖG- KUPA elnevezésű sakkversenyre.

A homrogdi házigazda csapatán kívül a versenyen részt vettek a Miskolci Görög Katolikus Általános Iskola, és az Edelényi Szent Miklós Általános Iskola tanulói is. 40 tanuló várta izgatottan a verseny kezdetét. Összesen 4 kategóriában neveztek a versenyzők.

sakkverseny

Természetesen ez alkalommal is Galkó Tibor, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sakkszövetség főtitkára volt a versenybíró. A teremben feszült csendben folytak a játszmák.

Minden versenyző emléklappal és kis ajándékkal térhetett haza függetlenül attól, hogy ért-e el helyezést. A legkiválóbbak Atanáz püspök atya gratulációjával együtt vehették át a jutalmakat.

Érdekesség, hogy mind a 12 díjazott az országos versenyre készül, amire Szombathelyen illetve Miskolcon kerül sor az elkövetkező hetekben. Felkészülésükre Isten áldását kérjük, és gratulálunk eddigi eredményeikhez.

Végeredmény:

I-II. lánykategória

I.Tóth Gréta- Miskolc

II.Katona Zsófia- Miskolc

III. Ungvári Zsófia- Miskolc

III.-IV. lánykategória

I.Figeczki Tímea- Homrogd

II.Girhiny Hanna- Edelény

III.Hutka Dorottya- Edelény

I-II. fiúkategória

I.Turcsányi Vince-Miskolc

II.Berecz Kristóf- Edelény

III.Ónodi Dávid- Miskolc

III.-IV. fiúkategória

I.Bakó Martin - Edelény

II.Bakó Milán - Edelény

III.Komjáti Mátyás - Edelény

sakkverseny

További képek

Címkék