Újra együtt versenyeztek a fogyatékkal élő és az ép úszók Edelényben

Ebben az évben is megrendezték az edelényi nyitott úszóversenyt, amit tavaly hagyományteremtő szándékkal hívtak életre.

úszó

2019.szeptember 28-án Edelényben újra találkoztak és együtt versenyeztek a fogyatékkal élő és az ép úszók. Az első integrált úszóverseny, 2018-ban a Görögkatolikus Metropólia szervezésében, Kocsis Fülöp érsek-metropolita fővédnökségével és a Magyar Speciális Olimpia Szövetség együttműködésével valósult meg. Az érzékenyítő úszóverseny célja a sport által megvalósuló közös élményszerzés volt a fogyatékkal élő és ép gyermekek, fiatalok és felnőttek számára. Ezáltal egymás megismerésének, elfogadásának a megerősítése. 

csoportkép

Orosz Atanáz megyéspüspök atya nemcsak a verseny fővédnöke, de a verseny házigazdája is volt a Miskolci Egyházmegye vezetőjeként, imádsággal nyitotta meg a versenyt. Majd Lengyel Lajos a Magyar Speciális Olimpia elnökeként köszöntötte a verseny résztvevőit, aki kollégáival Oravecz Éva úszószakosztály vezetővel, Tóth Judit úszószakosztály vezető-helyettessel, Pázmán Viktória, Nagyváti Réka, Tóth Erzsébet és Leitner Nóra kolléganőkkel együtt megtisztelték jelenlétükkel a versenyt, illetve segítettek előkészíteni a Speciális Olimpia versenyszámait. Ezt követően Vécsei Réka, görögkatolikus sportfővédnök, junior úszónő buzdította a versenyzőket.

Atanáz püspök
Már az első pillanattól kezdve nagy volt az érdeklődés, de a résztvevők létszáma az uszoda mérete miatt korlátozott volt. A szervezők nagy örömére körülbelül fele-fele arányban voltak jelen fogyatékkal élő és ép sportolók. Inántsy-Pap Ágnes, a rendezvény megálmodója és főszervezője megnyitójában hangsúlyozta, hogy minden egyes jelentkezést külön bizalomnak és nagy örömnek éltek meg. Nem kis meglepetésükre világbajnok és Európa bajnok sportolók, sőt szenior bajnok  is jelentkeztek a megmérettetésre.
Ennek a versenynek pont a sokszínűség volt a legnagyobb értéke - hangsúlyozta a főszervező, majd Dosztojevszkij szavait idézte: „Egy embert szeretni azt jelenti, hogy olyannak látjuk, amilyennek Isten gondolta”.

díjátadás

A megnyitó végén pedig a fogyatékkal élő világklasszis úszók – Bérczi Zsófia. Jenei Zoltán, Rauch Róbert és Rácz Bálint - mutatkoztak be egy néhány gondolattal és köszöntötték a verseny résztvevőit.

Néhány adat még  a versenyről

Pálya: 25m-es, rövid (6) pályás medence, Vízhőfok: 27,5 C; vízmélység: 1,9m, kézi időmérés

A verseny kategóriái:

  • 1-4. évfolyamosok
  • 5-8. évfolyamosok
  • 9-12.évfolyamosok
  • egyetemisták, főiskolások
  • felnőttek
  • nyugdíjasok
  • fogyatékkal élők

Versenyszámok:

többségi kategóriában:

  • 50m pillangó/hát/mell/gyors
  • Váltó:4-szer 25 m

Magyar Speciális Olimpia versenyszámok:

  • Kölyök Sportoló futam
  • 25 m mell/ gyors
  • 50m mell/gyors
  • segédeszközös úszás
  • összefogás váltója (két fogyatékkal élő, két ép versenyző)

apa és gyermeke

A zenés szárazföldi bemelegítést a Kölyök Sportolók Futama követte, majd a vizes bemelegítésre került sor. Összesen 48 külön kategóriában valósult meg a verseny.

Az eredményhirdetés különlegessége az volt, hogy a fogyatékkal élő világklasszisok az ép versenyzőknek, míg az ép világbajnokok pedig a fogyatékkal élő helyezetteknek adták át a díjakat, Orosz Atanáz megyéspüspök mellett.

díjátadás

Külön köszönet illeti az edelényi Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola vezetőit és munkatársait, akik nagyszerű házigazdái voltak a versenynek. Továbbá külön köszönet illeti  Nyíregyházi Fókák Sportegyesület tagjait és a Speciális Olimpia vezetőit is, akik magas színvonalú szakmai hozzáértéssel segítették az úszóverseny gördülékeny lebonyolítását.

További képek

Címkék