Tanévnyitó az Egyetemi Lelkészségen

Szeptember második felében a Miskolci Egyetemen működő Ökumenikus Lelkészség egy Istentisztelet keretében megnyitotta az egyetemi tanévet.

tanévnyitó

Az Istentiszteleten a fiatalok könyörgéseket olvastak a tanév sikeréért, az oktatókért, a fiatalokért, valamint a városért, az itt élőkért is.

Makkai atya

A beszédet Makkai László görögkatolikus atya mondta, aki a gazdag ifjú történetéből emelt ki néhány olyan gondolatot, ami jó nyitánya lehet az egész évnek. Többek között arról beszélt, hogy a történetben szereplő ifjú kereste életében az Istent és a tökéletességet, de mégis szomorúan távozott. Ma is sokan keresik a kapcsolatot az Istennel. Vannak, akik egész életükben követői lesznek, és vannak, akik szomorúan távoznak, mert az Isten rátapint arra az érzékeny pontra az életükben, amitől nem tudnak szabadulni. Így az ember nem csak egy időre, de egész életében szomorú marad, mert elfordult az Istentől. Az Isten szeretete töltheti ki azt az űrt az életünkben, ami a szomorúságot örömmé formálja és segít, hogy pozitívan lássuk magunkat és jövőnket.

tanévnyitó

Az Istentisztelet végén szeretetvendégségre és beszélgetésre hívtuk a fiatalokat, s közben ismertettük az egész éves lelkészségi programokat is.

az Egyetemi Lelkészség munkatársai

Címkék