Szinódusi beszámoló Miskolcon

Fülöp atya a Szinódusról tartott beszámolót a Miskolci Egyházmegyében

az előadáson

Kocsis Fülöp metropolita szíriai útjáról hazatérve a Miskolci Egyházmegyében tett látogatást, ahol a Papi Szenátus és a Pasztorális Tanács tagjaival találkozott. A találkozó célja a 2023. október 4-29. között, Rómában megtartott szinódusi ülésről szóló beszámoló volt, ami a 2021-ben kezdődött szinódusi út második szakasza.

A miskolci találkozó az egyházmegye kápolnájában közösen megtartott vecsernyével kezdődött, ez a nap Szent Fülöp apostol emléknapja is volt.

a kápolnában

Fülöp atya lelkesen számolt be a szinódusban töltött munkájáról. Több olyan mozzanatot is említett, amelyek szempontjából a mostani, a XVI. szinódusi ülés újszerűnek tekinthető, mint például a technika vívmányai adta lehetőségek, vagy éppen egyes, már-már szokatlannak tűnő munkamódszerek alkalmazása. Ez utóbbiak között említette a Lélekben beszélgetés módszerét, ami a külső szemlélő számára hallgatásnak vagy csöndnek tűnik. Egy-egy téma felvezetése, vagy vélemény megfogalmazása után alkalmazva azonban lehetőséget ad az imádságos lelkület megtartására, a Szentlélek szavának meghallására. Magát, az egész szinódusi folyamat szemléletét egyébként is a nyitottság, a „mindenki meghallgatásának” jelszava fémjelzi.

az előadáson

A hajdúdorogi érsek megerősítette az egyház megújulásának szükségességét, beleértve a görögkatolikus egyházét is, természetesen a Szentlélek által. Azonban azt is hozzá tette, hogy a szinódusi utat egyedül a papság nem tudja véghez vinni, csak az élő egyház. „Megkereszteltségből fakadóan missziós küldetése van mindenkinek” – mondta a metropolita.

az előadáson

Fülöp atya beszámolójában kitért olyan személyes élményekre is, amelyek a szinódus egyes résztvevőivel való találkozásból, beszélgetésből fakadtak. Majd a szinódus záródokumentumának végét is felolvasta, valamint a jelenlévőkben felmerült kérdésekre is válaszolt.

A találkozó végül kötetlenebb hangú beszélgetéssel zárult, melyben természetesen szíriai tapasztalatai is szóba kerültek.

FÉNYKÉPEK

Címkék