Négy nap a Szűzanyával

Egy hete ért célt a 22+, a fiatal felnőttek zarándoklata. Az alábbiakban élménybeszámolókat adunk közre

zarándokok

"Lelkesen, ám kicsit félve jelentkeztem az első, igazi zarándoklatomra. Kérdésekkel és reménnyel telve indultam Tiszaújvárosba – vajon ez a néhány nap segíteni fog abban, hogy a kapcsolatomat szorosabbra fűzzem a Jóistennel?

A zarándoklat már csak amiatt is különleges élmény volt számomra, mert lehetőségem volt a szervezésében is részt venni: papírmunkát intéztem, regisztrációnál segítettem, fényképeket készítettem. A Tiszaújvárostól Máriapócsig tartó vándorlás gyorsan eltelt a nagy meleg és a hosszú kilométerek ellenére is. Út közben érintettük Hajdúdorogot, Újfehértót, Kállósemjént és Nagykállót is. Ezeken a helyeken mindig kedves, szívélyes vendéglátásban volt részünk. Az újfehértói ebéd után volt szerencsénk abban a megtiszteltetésben részesülni, hogy mindhárom hierarchával együtt imádkozhattuk az imaórát – ebből is látszik, mennyire fontos számukra a fiatalság.

zarándokok, tábla

A zarándoklat legkülönlegesebb pillanata egyértelműen a Máriapócsra való megérkezés volt. Késő délután fáradtan, de meghatódva és hálásan érkeztünk meg az Istenszülő elé. Az egész zarándoklatot végigkísérte a Mária-énekek éneklése, amely felkészített minket a Szűzanyával való találkozásra. Szavakkal nehezen lehet leírni azokat az érzéseket, amelyek a megérkezést jellemezték. Máriapócsnak magával ragadó, magasztos hangulata van, és mindig különleges érzés tölt el, ha az Istenszülő kegyképe előtt imádkozhatok. Most sem volt ez másképp: nagy hálával és ámulattal fordultam a Szűzanya felé, hogy az imában átadjam Neki magamat és minden gondolatomat. Az érkezés „rányomta a bélyegét” a délután hátralevő részére: csodálattal és köszönettel eltelve gondoltam a Szentháromságra és a Szűzanyára. A szombat esti megérkezést vasárnap délelőtt a gyönyörű, Illés-napi Szent Liturgia koronázta meg. A zarándoklatnak köszönhetően közelebb kerültem Istenhez, amiért nagyon hálás vagyok.

a templomban

Nagy köszönet illeti Salai Szabolcs atyát és az összes segítőt, aki ezt a zarándoklatot ilyen nagyszerűen megszervezte. Hálás köszönet elsősorban Fülöp érsek-metropolita atyának, Atanáz és Ábel püspök atyáknak, akik ezt a zarándoklatot lehetővé tették. Köszönet az atyáknak, igazgatóknak és minden közreműködőnek, akik hozzájárultak ahhoz, hogy ilyen csodálatos és egyedülálló eseményen vehettünk részt. Biztos vagyok benne, hogy ez a zarándoklat mindannyiunknak életre szóló emléket jelent."

Sipos Anna

zarándoklat

„Nehéz szavakba önteni, mennyire felemelő érzés volt ennyi hittel teli fiatallal együtt zarándokolni a Szűzanyához. Bár testileg elfáradtunk, biztos vagyok benne, hogy szívünkben megnyugvással és hálával,valamint lelkileg feltöltődve térhettünk haza.” (Tóth Nándor)

„Örömmel, de konkrét elképzelésekkel telve indultam el az idei zarándoklaton, és természetesen semmi sem úgy alakult, ahogy vártam. Csodálatos néhány nap volt, amiért nem tudok elég hálás lenni, és jó megtapasztalni, hogy a Mindenható Úristen sokkal jobban tudja, mire van igazán szükségünk.” (Tóth Márta Réka)

csoportkép

„Számomra egy gyalogos zarándoklat, így a 22+ zarándoklat sem csupán a megtett kilométerekről szólt, amely szemmel látható, hanem magában foglalt egy belső utazást is, amelyről csak Isten és én tudtam. Ez az út olykor rögös volt, olykor sima, de mindig erőt adott Isten ígérete: "Elég neked az én kegyelmem. Mert az erő a gyöngeségben nyilvánul meg a maga teljességében" (2Kor 12, 9). Haladtam előre napról napra és persze előttem volt a cél, Máriapócs, de nem csak oda szerettem volna eljutni, hanem bennem elő Istenhez is. A lehetőség meg volt adva: elmélkedések, szertartások, lelki beszélgetések, egyéni imák... és hogy célba értem-e? Máriapócsra mindenképp, de a nagyobb cél elérése még várat magára...” (Hoskó Imola )

 

Címkék