Minden tábor egyforma?

Értékes, programokban gazdag hetet töltött két tucat halmozottan hátrányos helyzetű gyermek a Jelenlét Pont nyári táborában Hernádvécsén

gyermekek

Külső szemlélő számára sokban hasonlítanak a nyári táborok beszámolói. Programjukban, elemeiben természetes is ez. Ám minden gyerekközösség más és más, még ugyanaz a csapat is mást mutat egyik vagy másik napon, és –nem utolsó sorban – a teljes szívvel szolgáló felnőttek, akik értékes élményekkel akarják gazdagítani a nebulókat, más-más egyéniségek. Szóval: csak látszólag egyformák a gyerektáborok…

Július első hetében a hernádvécsei Jelenlét Pont adott otthont egy ilyen programnak. Ez a falu egyike a Magyar Máltai Szeretet Szolgálat által (objektív mérés alapján) kiválasztott 300 felzárkózó településnek. Az itteni gyerekek halmozottan hátrányos helyzetből kezdik az életüket…

a táborban

A táborba huszonnégyőjüket választották ki azok közül, akik a tanév során leghűségesebben jártak a közösségi ház foglalkozásaira. Ők elsősorban a tanulásukat segítő fejlesztőpedagógushoz, Orosz Istvánnéhoz jártak, aki a nyári programok aktív önkéntese is egyben. Másik részüket Sivák János tanár úr oktatja zenére. Ebből a táborozók, és az első napra hívott vendégek is tapasztalhattak. Hétfőn a közös zenéléshez a nyírkátai Pharne Cherhaja roma néphagyományőrző együttes csatlakozott, az éneklésbe Radomszki Lászlóné helyettes államtitkárasszony, Bene-Czeglédi Natália járási hivatalvezető, és Atanáz püspök atya is bekapcsolódott.

Radomszki Lászlóné

De minden más nap is rengeteg meglepetést és élményt tartogatott. Sokat tanultak a gyerekek a Vakok és Gyengénlátók BAZ vármegyei Egyesületétől érkező látássérültektől. Rövid időre megtapasztalni a látás hiányát, megnézni, hogyan ír alá valaki, aki semmit sem lát, vakvezető kutyát simogatni – feledhetetlen a gyerekek számára! Nagy érdeklődéssel és érzékenységgel hallgatták mindazt, amit a teljesen vak Anna mesélt el magáról, az életéről.

Ugyancsak lelkesen vettek részt a Madarászné dr.Czikó Viktória és Dr.Baracsi Katalin által nyújtott foglalkozáson, amely az internet okos, felelős használatára tanította őket. Játékos, interaktív módon sajátíthattak el igen fontos tudnivalókat.

a táborban

Nagyon várták a MMSzSz mozgó játszóbuszát Pannával és Péterrel. Sajnos egy hirtelen érkezett eső lerövidítette a játékot, de mozgásnak, „tombolásnak” így is nagyszerű volt. Nagyon kevés és egyszerű eszközökkel is kiválóan meg lehet mozgatni a gyerekeket!

Vendég volt a táborban Sturmann Katalin védőnő, aki a helyes fog- és szájápolásról beszélt. Érdekes szemléltetőeszközei tetszettek mindenkinek.

csoportkép

Talán a szerdai napot lehet a legkülönlegesebbnek nevezni, mivel nem csak vendég érkezett, hanem a teljes táborozó közösség kimozdult a Jelenlét Pontról. Délelőtt Horváth Katalin tartott tűz- és balesetvédelmi előadást. Élvezték a gyerekek, ahogyan próba-tűzriadó kapcsán végigjárhatták a menekülési útvonalat. Délután az encsi tűzoltóságot látogatták meg, ahol a különböző célt szolgáló helységek bejárása mellett a tűzoltóautókat, -eszközöket is megismerték. A gyerekek az „Ég a város, ég a ház is…” dallal köszönték meg a laktanyában szolgálatot teljesítőknek, hogy betekintést nyerhettek ebbe a nem mindennapi munkába. Ezeket az élményeket kiegészítette, hogy napi bibliai történet gyanánt szerdán Mózessel és az égő csipkebokorral ismerkedtek meg. Természetesen – Oroszné Obbágy Rita vezetésével -  a többi napon is összehangolták valami módon az érkezők témájával a Szentírás megismerését. Pl. délelőtt vakvezető kutyával találkoztak, délután Noé állataival, az internet szakjogász napjára, amikor a kommunikáció, hírközlés került szóba, akkor arról beszéltek, hogyan üzen Isten az embernek, és így tovább.

a táborban

Értékes hetet tudhatnak magukénak a hernádvécseiek, amiért a fentebb soroltaknak, valamint Kalász Ágnes szakmai vezetőnek, Szűcs Béla lelkivezető atyának és feleségének, és a Jelenlét Pont állandó munkatársainak: Ambrus Jánosné Marikának, Jaczenkóné Szolyák Erikának, Nagy Tiborné Juditnak lehetnek hálásak a gyerekek.

Szöveg és fotók: Oroszné Obbágy Rita

FÉNYKÉPEK

Címkék