Keleti teológia, bizánci lelkiség - kezdődik az előadássorozat negyedik féléve

Március 17-én folytatódik a Keleti teológia, bizánci lelkiség című görögkatolikus előadássorozat a budapesti Párbeszéd Házában.

plakát

Az előző félév a keleti liturgia és a liturgikus teológia nagy kérdéskörei köré szerveződött, s az érdeklődők éppúgy megismerkedhettek a keleti liturgiaértelmezés legfőbb pontjaival, mint a bizánci himnuszok költői világával vagy az eucharisztiára vonatkozó teológiai és lelkiségi megközelítésekkel.

A képzés negyedik féléve egyháztörténeti kérdéseket tekint át, azzal a céllal, hogy megismerhetővé váljanak a Kelet és a Nyugat összetett kapcsolatrendszerének kevéssé ismert tényezői, közkinccsé váljanak a látszólag már jól ismert eseményekkel kapcsolatos újabb kutatások, és sajátosan a magyarországi keleti közösségek történetébe is betekintést lehessen nyerni. Az előadások jóvoltából olyan széles horizontú összkép bontakozik ki, amely mindenkihez közel hozza a keleti közösségek történetének fordulópontjait és a keleti egyházak mai helyzetének legfőbb kérdéseit.

Az idei tavaszi félév ismét neves kutatók, történészek és teológusok segítségével nyújt közérthető bevezetést a következő témakörökbe: 

  • március 17: Szegvári Zoltán: Katolikus és nesztoriánus keresztények a középkorban és később
  • március 31: Véghseő Tamás: Az ungvári unió kérdései
  • április 28: Farkas Zoltán: Magyarország bizánci kapcsolatai
  • május 12: Janka György: A magyar görögkatolikusok rövid története
  • május 26: Szabó Péter: Keleti közösségek a katolikus egyházban 

Akik személyesen szeretnének részt venni a csütörtökönként 18:00 órakor kezdődő előadásokon, kérjük, az adott csütörtököt megelőző kedd éjfélig regisztráljanak a következő címen: keleti.teologia@szentatanaz.hu

            Megtisztelő érdeklődésükre továbbra is számítanak

                                                                                              a szervezők.

Címkék