Iskolai integráció a tanulók szemével

A Hittudományi Főiskolán megtartott cigánypasztorációs kerekasztal-beszélgetésen a roma fiatalok iskolai integrációja került most a középpontba

tanulók

2019. május 7-én, délután a roma pasztoráció iránt érdeklődők ismét összegyűltek a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán.

A kerekasztal beszélgetés a főiskola által szervezett Cigánypasztoráció a Görögkatolikus Egyházban című programsorozat keretén belül valósult meg, amelynek eddig már öt alkalma volt.

Az első kerekasztal beszélgetés középpontjában Sója Miklós görögkatolikus pap munkássága állt, míg a második a roma emberek vallásosságát kutatta. A harmadik alkalom középpontjában a katolikus egyházon belüli romapasztoráció állt, a negyedik alkalommal pedig a romák oktatásának neveléstudományi vonatkozásait vizsgáltuk meg, fókuszba helyezve a különböző oktatási formákat.Az ötödik alkalommal pedig a roma testvérek cigánypasztorációval kapcsolatos gondolataikat osztották meg a közönséggel.

Szabó Tamás

Mostani alkalom lehetőséget teremtett arra, hogy Szocska A.Ábel megyéspüspök köszöntő gondolatai után Szabó Tamás pasztorális helynök elmondja buzdító és nagyon elgondolkodtató szavait. Dr. Jenei Teréz intézetvezető főiskolai tanár előadását kiegészítve meghallgathatta a közönség a roma diákok véleményét az oktatási rendszerben rejlő lehetőségekről és nehézségekről, amit egy roma származású diák megél nap, mint nap.

A kerekasztal további résztvevői voltak a Szent Bazil Oktatási Központ két tanulója, a Sója Miklós Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola két diákja, a Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium egy hallgatója, a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola egy papnövendéke és egy hölgy, aki a felnőttoktatásba sikeresen kapcsolódott vissza. Így mind a három oktatási szint –alap, közép és felsőfok- véleménye reprezentálódott a beszélgetés folyamán.  

kerekasztal

A diákok beszéltek a példaképükről, a jövőbeli álmaikról, de megfogalmazták azt is, hogyan élik meg roma/cigány identitásukat az iskolai közegben. Néhány gondolatban azt is elmondták saját tapasztalataik alapján, hogy miben más egy görögkatolikus fenntartású iskola, mint egy állami fenntartású.

Az őszinte hangulatú beszélgetést azzal zártuk le, hogy a roma diákok tanácsot adtak a kispapoknak a roma diákok pasztorációjával kapcsolatban.

Inántsy-Pap Ágnes

TOVÁBBI KÉPEK

Címkék