Interjú az újszentelt áldozópappal

Molnár Attila diakónust július 20-án Sátoraljaújhelyben szentelte áldozópappá Orosz Atanáz megyéspüspök. Az újszentelt áldozópappal készült interjút az alábbiakban közöljük.

püspök és áldozópap

Molnár Attila áldozópappal Marincsák Miklós beszélgetett:

Kedves Attila atya, a pappá szenteléseddel egy felkészülési időszak végéhez érkeztél, amelyből persze egy másik, még nagyobb kihívásokkal és szépségekkel tarkított út nyílik. Kicsit visszatekintve erre a mintegy tíz évig tartó készületre, mi tudsz mondani, mi táplálta azt, mi volt az, ami téged erre az életre hívott s elindított azon?

- Ami elindított, az az volt, hogy vallásos családban nőttem fel, és kicsi koromtól kezdve ministráltam. Talán furcsán hangzik, hiszen még harminc éves sem vagyok, de végülis igaz: az oltár körüli szolgálat már évtizedek óta része az életemnek. Emellett a hitem közösségekben (család, ministránsok, hittanosok, egyházközség) való megélése lehet még az, ami elindított ezen az úton. Arra a kérdésre pedig, hogy mi táplálta a készületet a kispapi éveim során, szintén azt tudom mondani, hogy a közösségek: a kispap társakkal alkotott lelki közösség, de ugyanakkor az a vágy is, hogy majd egy-egy vallásos közösségben, mint a közösséghez tartozó emberek segítője lehessek majd.

Te, a magyar görögkatolikus papnövendékek többségétől eltérően, képzésednek nagy részét nem a nyíregyházi görögkatolikus Papnevelő Intézetben, hanem a budapesti Központi Papnevelő Intézetben töltötted: mik voltak számodra ennek a központi képzésnek a specialitásai, gyümölcsei? Milyen értékeket tudtál belőle meríteni, melyek esetleg a jövőbeli szolgálatodat is gazdagíthatják?

- Mikor felmerült, hogy Budapesten tanulhatok, bevallom, nem örültem neki. Nem szerettem volna eltávolodni az évfolyamtársaimtól, és egyáltalán a nyíregyházi szemináriumtól. De az idő múltával megkedveltem az ottani szemináriumot és ami hozzá tartozik. Megismerhettem ott egy, a nyíregyházitól eltérő képzési és nevelési rendszert. Ezen felül sikerült jó barátságokat kötni a római katolikus papnövendékekkel és belelátni az ő életükbe és hivatásukba, és meglátni azt is, hogy bár egyes dolgokban különbözünk, mégis egy közösséghez tartozunk. Öröm volt a budapesti egyházközségek életébe is bekapcsolódni, hiszen a hétvégéken és az ünnepeken ott vettünk részt a szertartásokon.

„Igazodjék föl az én imádságom, mint a tömjénfüst a te színed elé.” Ezt a zsoltárverset választottad papi jelmondatul. Mi áll számodra-e mondat mögött? A készületednek volt ez vezérfonala vagy inkább előre mutat ez a sor?

- Több olyan szentírási mondat is van, amit közel érzek magamhoz. Kicsit nehéz megfogalmazni, de talán azért esett végül erre a zsoltárversre a választásom, mert ez „nem rólam szól”. Úgy értem, hogy kifelé, az Isten felé mutat ez a mondat, Rá irányítja a figyelmet. Másrészt azt is ki szerettem volna fejezni ezzel, hogy mennyire szeretem, és milyen szépnek tartom szertartásainkat. Sajnos nem vagyok túl jó énekes, de felemelő tud lenni számomra, amikor egy-egy szertartás alkalmával együtt énekel a közösség.

Az utóbbi évek során több papnövendék is kikerült Sajópálfaláról, ahonnan te is származol, és vonzáskörzetéből is: mit gondolsz, minek köszönhető ez a számokban is megmutatkozó buzgóság?

- Úgy gondolom, hogy az olyan közösségből, ahol példaképnek tekinthető – és az ébredező hivatásokat felismerő – papok szolgálnak, ahol a hívek szeretik az egyházat, a papot, ott könnyebben alakulnak ki papi hivatások. Sajópálfalát és vonzáskörzetét ilyennek érzem.

Milyen személyes vonatkozásai vannak még ennek az ünnepnek számodra?

- Egyrészt örülök, hogy a Jóisten megsegített és elvezetett idáig. Sokszor éreztem, hogy megerősítést kapok „útközben”. Másrészt, van bennem egy kis félsz, hogy vajon jó papja tudok-e majd lenni a rám bízott közösségeknek. Igyekszem ezért megtenni a tőlem telhetőt, de kérem a kedves testvérek imáit erre a szándékra!

A papszentelésen készült képek az alábbi linken érhetők el: https://goo.gl/photos/47kKuRhUrVfsu94F9

A képeket Tatai Zoltán készítette.

 

Címkék