,,Hálát adok, Uram, teljes szívemből…”

Gálaműsorral ünnepelte alapításának huszadik évfordulóját a Miskolci Görögkatolikus Általános Iskola

nyitókép a gálán

Galajdáné Ungvári Réka, az iskola pedagógusa számolt be az eseményről:

2022. november 25-én ünnepelte iskolánk alapításának 20. évfordulóját egy jubileumi gálaműsorral a Művészetek Házában. A rendezvényen közel 500 diák és 50 pedagógus adott hálát az elmúlt 20 év kegyelméért két teltházas előadással. Valamennyi évfolyamunk összes tanulója megmutatta tehetségét a színpadon különböző műfajokban, s alkalmunk nyílt egykori tanítványainkkal is büszkélkednünk a meghívott vendégek előtt.

Az elmúlt húsz év sok örömmel, kihívással ajándékozta meg intézményünket. Gyarapodtunk és megújultunk épületeink, belső és külső tereink tekintetében, de, ami ennél is fontosabb, lelki kincseket is adtunk diákjainknak, hiszen újabb és újabb generációt indítottunk útnak úgy, hogy minden igyekezetünkkel azon voltunk, hogy szilárd értékrenddel, erős hittel, naprakész tudással vértezzük fel őket.

Pappné Orosz Klára

A műsort iskolánk 4. b osztályos diákjainak palotás tánca nyitotta meg, majd Pappné Orosz Klára, iskolánk igazgatónője és főtisztelendő Orosz Atanáz, a Miskolci Egyházmegye püspöke osztotta meg ünnepi gondolatait, melyek alatt az elmúlt 20 év, számunkra meghatározó pillanataiból villantottunk fel emlékképeket.

„A 20 év emberi léptékekkel számolva nem túl hosszú idő, mégis sok mindenre elegendő. Rengeteget fejlődött intézményünk a fenntartó Miskolci Apostoli Exarchátus, majd utódja, a Miskolci Egyházmegye, az itt dolgozók és a szülők, valamint több sikeres európai uniós pályázati projekt jóvoltából.” – fogalmazott igazgató asszony ünnepi beszédében, majd a legutóbbi, az iskola udvarán befejeződött beruházásról számolt be. A kisebb gyerekek számára modern játszóudvar készült el öntött gumis és térköves burkolattal, amelyen többek között kis méretű focipálya, egy nagy filagóriával fedett homokozó, mászófal, egyensúlyozó játékok, süllyesztett trambulin, kosárpalánk és új ülőkék kaptak helyet rajta. A nagyobbak udvarán is az egészségfejlesztés szempontjából fontos beruházás valósult meg: kültéri fittnesz-eszközök várják az erősödni, edzeni vágyó tanulókat és munkatársakat.

játszótér

Gálaműsorunk különlegessége volt, hogy nem csupán jelenlegi tanítványaink mutathatták meg magukat egy-egy zenés-táncos vagy éppen prózai jelenetben a színpadon, hanem egykori, ma már valamilyen művészeti ágban kiemelkedő eredményekkel büszkélkedő diákjaink is. Az intézménybe több mint négy és félszáz tanuló jár, akik jelentős része kiváló értékeléssel, érdemjegyekkel is büszkélkedhet a tantárgyi értékelések során.

,,Ha az ünnep elérkezik, akkor ünnepelj egészen. Ölts fekete ruhát. Keféld meg hajad vizes kefével. Tisztálkodjál belülről és kívülről. Felejts el mindent, ami a köznapok szertartása és feladata. Az ünnep az élet rangja, felsőbb értelme. Készülj föl reá, testben és lélekben.
S nemcsak a naptárnak van piros betűs napja. Az élet elhoz másféle, láthatatlan ünnepeket is. Ilyenkor felejts el mindent, figyelj az ünnepre.”

Komolyan véve Márai Sándor gondolatait, 2022 novemberének végén mi valóban ünnepeltünk, s szívünk minden szeretetét felajánlva hálát adtunk az Istennek mindazért a jóért, amelyben eddig részesített minket, s amelyet – reményeink szerint – még tartogat a Miskolci Görögkatolikus Iskola minden tagjának.

gyerekek
 

Az alábbi leírás a FÉNYKÉPALBUMBAN megtalálható képekhez ad segítséget:

Az 1. évfolyam közel 90 tanulója Istenről gyermeki őszinteséggel megfogalmazott mondatai után Pintér Béla Az én Istenem című dalával teremtette meg az est hangulatát. Őket egy olyan tánccsoport követte, amelynek tagjai - egy pár kivételével - testvérek, s valamennyien a mi iskolánkban kezdték meg általános iskolai tanulmányaikat. Koseczki Borbála és Szabolcs, Bak Dorottya és Dávid, Mráz Katinka és Márton testvérpárok, valamint Fandl Frida és Béres Máté, iskolánk egykori diákjai, akik jelenleg a Szinvavölgyi néptáncműhely tagjai, mezőségi és kalotaszegi táncokat adtak elő. Meggyőződésünk, hogy a népzene megismertetése, a néptánc tanítása identitásunk meghatározó és nélkülözhetetlen eleme, ezért ennek átadása iskolánk profiljának a mai napig meghatározó eleme.

A folytatásban a 4. évfolyam tanmeséiben a népi bölcsesség a boldogságra való igénnyel és a zene kifejező erejével karöltve jelent meg, majd egy vásári forgatag elevenedett meg a nézők szemei előtt a 2. évfolyam tolmácsolásában A batyu címmel.

forgatag

A népszokások, jeles napok át- meg átszövik életünket. Ezeknek megismertetése diákjainkkal - és életben tartása - határozott célkitűzése iskolánknak. A 3. évfolyam műsora a falusi társadalom jelentőségteljes eseményébe engedett bepillantást, s a Gyermeklakodalmas címet viselte.

A zene, szavak nélküli imádság. Hisszük, hogy amikor iskolánkban lehetőséget biztosítunk a diákoknak arra, hogy elsajátítsák valamilyen hangszer megszólaltatásának képességét, akkor szavak nélküli imára adunk lehetőséget az életükben. Népes tábora van annak a körnek, akik intézményünkből kikerülve valamilyen formában fenntartották a kapcsolatot a választott hangszerükkel, s erre nagyon büszkék vagyunk. Budai Cintiából, egykori tanítványunkból például hamarosan hivatalosan is fagottművész lesz, de említést kell tennünk Jankó Eszterről, Szilágyi Lénáról és Lévay Tímeáról, akik életének ma is szerves része a furulya. Cintia ezen az estén fagott szonátát játszott, zongorán kísérte Bundzik István. A furulyásokat a Régi zene együttes kísérte Kovács Attila zenetanár vezetésével.

A Lukács Levente Bence és Lara Dorka testvérpár is intézményünkben kezdte meg tanulmányait. Mindketten számos hazai és nemzetközi társastánc-verseny résztvevői, melyeken szép eredményeket értek már el. Műsorukban a latin táncok rejtelmeibe vezettek be minket: szambát, rumbát, paso doblét és jive-ot táncoltak.

Napjainkban is feltehetjük magunknak a kérdést: tudunk-e nyitott szemmel és lélekkel járni-kelni a világban, hogy megtalálhassuk a boldogságunkat? Erre próbált választ adni Rozványi Dávid novellája a 6. évfolyam tanulóinak tolmácsolásában, majd a folytatásban Sántha Kamillának és mazsorettcsapatának köszönhetően egy utcai vidám felvonulás részeseivé válhattunk anélkül, hogy a kényelmes székekből fel kellett volna emelkednünk.

Ezt követően Feczkó Villőt, egykori diákunkat hallhatta a közönség, aki Az Ignác a lelkek lovagja című musicalből énekelte Mária és Juanita dalát.

A folytatásban visszautaztunk az időben egészen az 1800-as évek végére, amikor is szemünk előtt elevenedett meg Molnár Ferenc regényének grundja. Nemecsek Ernő és barátai – ha élnének – már megünnepelték volna a 100. születésnapjukat - mi még csak a huszadiknál tartunk, de erre is nagyon büszkék vagyunk. A 7. évfolyam segítségével bepillantást kaptunk, melyik Pál utcai fiúnak hogy alakult a sorsa a boldog iskolás évek után.

Egykori tanítványunk, Mikita Dorka színinövendék elfoglaltságai miatt videóban volt jelen gálaműsorunkon, s adott ízelítőt színészi munkájából. Majd a 8. osztályosok a Milyen az élet?  kérdésre - irodalmunk gyöngyszemeiből válogatva - keresték a választ. Reményik Sándor, Sík Sándor vagy éppen Madách Imre gondolatai sok-sok év távlatából is aktuálisak voltak mindannyiunknak.

az énekkar

Gálaműsorunk utolsó műsorszámaként az énekkar előadásában három taizei ének szólalt meg, valamint a Holland Continental Singers dala Lukács Éva fordításában, a Béke. A produkciót az iskolánkban oktató zenetanárok - hegedűn Csáki Eszter, zongorán Scsoka Katalin, furulyán Somorjainé Veress Kinga és Kovács Attila kísérték, s Ambrus Annamária tanítónő vezényelt.