Az első hat egyetemes zsinat igazhitű atyáinak emlékezetét július 17-én tartjuk.
Az ünnephez Jeviczki Ferenc atya írt gondolatokat:
Az Egyház kiemelkedő tiszteletben részesíti az egyetemes zsinatok atyáit, hiszen Krisztus őket világító gyanánt rendelte a földön, hogy az igaz hitre vezessenek minket. Az atyák tanítása az igazság köntösébe öltözködve az apostolok igehirdetésén alapul, akik felülről erőt nyerve meghatározták az Egyház egy és igaz hitét. Az egyetemes zsinatok tekintélye éppen azért olyan óriási, mert az ott jelenlévő atyákat ugyanannak a Szentléleknek kegyelme vezette. Az egyetemes zsinatok tévedhetetlenül közvetítik az Egyház hitét. „Úgy tetszett a Szentléleknek és nekünk” (ApCsel 15,28) – ezzel az apostoli formulával kezdődnek a hit igazságait megállapító zsinati határozatok.
Az egyetemes zsinatokat mindig valamilyen sajátos okból hívták össze: küzdeni kellett az eretnekségekkel és téves véleményekkel, tisztázni kellett az igaz tanítást. A hit igazságai tartalmukban változatlanok, ugyanakkor rendkívüli mélységük van, s kutató – sokszor öntelt – értelem könnyen tévútra tér. Ezért az Egyház tanítása újra meg újra, következetesen, a tapasztalat új formáiban és a jövőre való nyitottsággal a Szentlélektől vezérelve kinyilatkoztatja az igazságot. Az Egyház, amikor a dogmákat kifejti, egy adott történelmi összefüggésben teszi, nem nyilatkoztat ki elsietve és meggondolatlanul mindent, de nem is rejt el semmit véglegesen (l. Teológus Szent Gergely).
A trulloszi zsinat (szokták ötödik-hatodik zsinatnak nevezni – 692) első kánonja röviden összefoglalja az első hat egyetemes zsinat dogmatikai tanítását. Az első egyetemes zsinaton (Nikea – 325) összegyűlt szent boldogemlékű atyák (háromszáztizennyolcan voltak) „a hit egyöntetűségével fölfedték és megvilágították előttünk az isteni természet három személyének (hüposztászisz) egylényegűségét… arra tanítván a hívőket, hogy egyforma hódolattal kell hódolni az Atyának és a Fiúnak és a Szentléleknek, lerombolták és megtörték az istenség egyenlőtlen fokozatainak gondolatát.”
A második egyetemes zsinat (Konstantinápoly – 381) szent atyái „elvetvén az igazságnak korábbi ellenségeivel együtt a tisztátalan Makedonioszt, aki önkényesen szolgának merészelte tartani az Urat és rablómódon szét akarta szakítani az oszthatatlan Egységet”, tisztázták a Szentlélekről szóló tanítást: a Szentlelket, aki az Atyától származik, együtt imádjuk és dicsőítjük az Atyával és a Fiúval.
A harmadik egyetemes zsinaton (Efezus – 431) a kétszáz istenhordozó atya hirdette „az egy Krisztust, Istennek Fiát, aki megtestesült.” Azt is tanította a zsinat, hogy azt, aki az emberré lett Isten Fiát világra hozta, a legtisztább Örökszüzet… „mint valóságos és igazi Istenszülőt valljuk”.
A negyedik egyetemes zsinaton (Khalkédon – 451) részt vevő hatszázharminc atya „dörgő hangon adta tovább a végeknek, hogy az egy Krisztus, Istennek Fia két természetből tevődik össze, és ebben a két természetben dicsőítendő.”
Az ötödik egyetemes zsinaton (Konstantinápoly -553) megjelenő atyák (számuk százhatvanöt) „zsinatilag kiközösítették és elvetették mopszvesztiai Theodoroszt, Nesztoriosz tanítómesterést, Órigenészt és Didimoszt valamint Evagrioszt – akik újjáalkották a pogány meséket és értelmük elfajulásában és álmodozásaikban holmi testek és lelkek vándorlását és átalakulását hozták fel nekünk, viszont szentségtelenül tagadták a holtak feltámadását.”
A hatodik egyetemes zsinaton (Konstantinápoly- 681) összegyűlt százhetven atya „istenszeretően felvilágosított bennünket, hogy két természetes akarást, vagyis akaratot és két természetes energiát valljunk a mi Urunk, Jézus Krisztus megtestesülési ökonómiájában (üdvgondozásában).”
(Az ünnep ősi eredetét jelzi, hogy a hetedik egyetemes zsinat (Nikea – 787) nem kerül említésre, róla októberben fogunk megemlékezni.).
Az egyháztörténelem döntő korszakaiban az egyetemes zsinatok jelentős dogmatikai határozatokat hoztak, amelyek az igaz hitért folytatott lelki küzdelemben az eretnekségekkel szemben megbízható védelmet, biztonságot nyújtó korlátot adtak. Az egyetemes zsinatok dogmatikai tanításai örökérvényűek, azokat nem lehet felülírni, megváltoztatni, mindig korszerűek maradnak az Egyház élő hagyományában. Mert ebben a hagyományban az igazság nem elvont eszme, nem valami, hanem valaki: a bennünket a saját isteni életében részesíteni akaró élő Krisztus, „aki ugyanaz tegnap, ma és mindörökké” (Zsid 13, 8). A zsinatok a Krisztusban való élet és belőle eredő átistenülés valóságát kívánták és kívánják megőrizni. Ezért „szilárdan megtartandó és az örökkévalóság végezetéig megingathatatlanul fenn kell, hogy maradjon mindazoknak az Isten Egyházában dicsőségesen ténykedett férfiaknak a hitvallása, akik a világ világítói voltak és az élet igéjéhez ragaszkodtak…” (az idézetek trulloszi zsinat 1. kánonjából valók).