Az Üldözött Keresztények Élete Felkiáltó Jel a Mai Világban

Az Ökumenikus Egyetemi Lelkészség meghívására Azbej Tristan az Üldözött Keresztényeket Megsegítéséért Felelős Helyettes Államtitkár tartott előadást a Miskolci Egyetemen.

Azbej Tristan

Az Egyetemi Lelkészség részéről Makkai László görögkatolikus egyetemi lelkész köszöntötte az egybegyűlteket. Köszöntőjében kiemelte, hogy a miskolci egyetemen is tanul négy diák, akik olyan országokból érkeztek, ahol hitükért üldözték el őket. Itt a lelkészségen barátokra találtak és rendszeresen angol nyelvű szentmisén vehetnek részt.

Az Egyetem részéről Prof. Dr. Torma András rektor úr örömét fejezte ki, hogy olyan befogadó Egyetem a miskolci, hogy tud segíteni és ezt a segítséget tovább szeretné fejleszteni több diák befogadásával.

Azbej Tristan úr előadásában először azokat az Országokat mutatta be, ahol a terrorszervezetek elüldözték a keresztény embereket, felgyújtották a templomaikat, iskolákat, plébániákat. Akár szűk tíz év alatt is bizonyos országokban a keresztények száma jelentősen csökkent. Az újjáépítés nehéz, hiszen a támogatás nem feltétlenül a keresztény közösségekhez jut el.

Majd láthattunk olyan képsorokat is, ahol a Magyar Kormány jóvoltából épülhettek iskolák, kórházak, templomok, átmeneti szállások, emberhez méltó körülmények. Ilyen formán Magyarország már több ezer emberen segített és adta vissza a reményt azoknak, akik saját országukban akarnak boldogulni és keresztényként élni.

Csoportkép az előadás után

Az előadáson részt vettek az Államtitkárság által támogatott diákok, oktatók, professzorok, Miskolcon élő külföldi Szír és Libanoni keresztény testvérek.  

Hálásan köszönjük Tristan úr előadását és biztosítottuk, hogy lehetőségeinkhez képest segíteni fogjuk missziós küldetését.

Miskolci Ökumenikus Egyetemi Lelkészség

Címkék