Októbert a szépkorúak hónapjaként is számon tartjuk.
A szépkorúrak előtt tisztelegve írt elmélkedést Martinek Zsolt esperes atya II. János Pál pápa levele az idősekhez kiadvány nyomán:
A Biblia mindig is tisztelettel bánt, és ír az idősekről. Sőt, nagyon pozitív képet rajzol az élet értékéről. Az ember mindig "Isten képmása" (Ter 1,26) marad, minden életkornak megvan a maga szépsége, s megvannak sajátos feladatai. Épp az előrehaladott kor kap nagy megbecsülést Isten Igéjében, annyira, hogy a hosszú életet Isten áldásának tekintették (Ter 11,10-32). Az idők kezdetekor az ember még több száz évet élt. A legnagyobb kort megélt ember Matuzsálem, a maga 969 évével. Mire elérünk a történelmi időkhöz – Ábrahámhoz - , addigra az emberi életkor lecsökken.
Ábrahámmal, kinek személyében a hosszú élet kiváltsága nagyon előtérbe kerül, az isteni áldás az ígéret formáját ölti: „Nagy néppé teszlek. Megáldalak és naggyá teszem nevedet, s te magad is áldás leszel. Megáldom azokat, akik áldanak téged, de akik átkoznak téged, azokat én is megátkozom. Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége.”( Ter 12,2-3) Az ő oldalán él Sára, az asszony, aki látja, hogy elöregedett testében Isten ereje hogyan valósít meg emberileg lehetetlennek vélt dolgokat.
Mózes idős ember volt már, amikor Isten rábízta a feladatot, hogy vezesse ki Egyiptomból a választott népet. A nagy tettek, melyeket az Úr megbízásából Izrael javára végbevitt, nem ifjúsága, hanem öregkora éveire estek. Megemlíthetjük még Tóbiást, aki elszántan és bátran törekedett Isten törvényének teljesítésére, a szegények megsegítésére, és türelmesen viselte a vakságot, mígnem megtapasztalta Isten Angyalának szabadító beavatkozását. (Tób 1-2. f.) Emlékezhetünk még Eleázárra, akinek vértanúsága egyedülálló bátorságról és nagylelkűségről ad bizonyságot.( 2Mak 6,18-31.)
Az Újszövetség, melyet Krisztus világossága hat át, ugyanígy figyelemre méltó öreg embereket állít szemünk elé. Lukács evangéliuma egy olyan házaspár bemutatásával kezdődik, akik „előrehaladottak voltak napjaikban” (Lk 1,7.) Keresztelő János szülei, Erzsébet és Zakariás. Az Úr feléjük fordul irgalmasságában (Vö. Lk 1,5-25.39-79.) az öreg Zakariásnak angyal hirdeti egy fiú születését. Ő maga nem titkolja: „Öreg ember vagyok, és feleségem is előrehaladott a korban”.( Lk 1,18.) Mária látogatásakor idős rokona, Erzsébet a Szentlélektől eltelve így kiált: „Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse!”;( Lk 1,42.) és Keresztelő János születésekor Zakariás megnyíló ajkai a Benedictus himnuszt kezdik énekelni. Egy öreg, csodálatos házaspár, akiket mélységesen eltölt az imádságos lelkület!
Amikor Mária és József a templomba viszik Jézust, hogy az Úr törvénye szerint az elsőszülöttért bemutassák az áldozatot, találkoznak az öreg Simeonnal, aki már régóta várta a Messiást. Karjaiba veszi a Gyermeket, és a következő szavakkal áldja Istent: „Most bocsátod el, Uram, a te szolgádat békességben”.(Lk 2,29.)
Ott találjuk mellette Annát, a 84 éves özvegyasszonyt. Állandóan a templomban tartózkodott, és most abban az örömben van része, hogy láthatja Jézust. Az evangélista megjegyzi: Anna „áldotta Istent, és beszélt a gyermekről mindazoknak, akik Jeruzsálem megváltására vártak”.( Lk 2,38.)
Nikodémus is, a főtanács egyik tekintélyes tagja, öreg ember volt. Éjszaka kereste föl Jézust, hogy senki ne lássa. Az isteni Mester neki nyilatkoztatja ki, hogy Ő az Isten Fia, és azért jött, hogy megmentse a világot. (Vö. Jn 3,1-21.) Nikodémussal ismét találkozunk Krisztus temetésekor: mirha és áloe keveréket hoz, s legyőzve félelmét fölfedi magát a Megfeszített tanítványaként (Vö.: Jn 19,38-40.) Mennyi vigasztalás van ezekben a tanúságtételekben! Arra emlékeztetnek, hogy az Úr minden életkorú embernek fölkínálja, hogy képességeivel Őt szolgálja. Az evangéliumi szolgálat nem életkor kérdése! És mit mondjunk a megöregedett Péterről, aki arra volt hivatva, hogy vértanúsággal bizonyítsa a hitét? Egy napon Jézus ezt mondta neki: „Amikor fiatal voltál, magad övezted föl magadat, és mentél, ahova akartál. Amikor azonban megöregszel, kitárod karjaidat, más övez föl téged, és oda visz, ahova te nem akarod.”( Jn 21,18.)
A 92. zsoltár összefoglalja mindazt, amit a Szentírás az öreg emberekről olyan elismerően mond: „Az igaz virul, mint a pálma, gyarapszik, mint a libanoni cédrus, (...) még öreg korukban is gyümölcsöt teremnek, telve vannak nedvvel és élettel, és hirdetik: Igazságos az Úr!”. Pál apostol szava összecseng a Zsoltároséval, amikor Titusznak ezeket írja: „Az idősebb férfiak józanok, tisztességesek, megfontoltak, erősek legyenek a hitben, a szeretetben és a türelemben. Az idősebb asszonyok hasonlóképpen legyenek komoly magaviseletűek (...), a fiatal asszonyokat tanítsák arra, hogy szeressék férjüket és gyermekeiket.”( Tit 2,2-5.)
Annak fényében, amit a Szentírás tanít, és szavaiból, melyekkel az öregekről beszél, az öregkor úgy áll előttünk, mint „a kedvező idő” az emberi kaland befejezésére. Az öregség beletartozik az isteni tervbe, mely minden egyes emberre vonatkozik. Az az időszak, melyben minden összefut, hogy az ember jobban fölfogja az élet értelmét, és eljuthasson „a szív bölcsességére”. „A tisztes öregkor – miként a Bölcsesség Könyve mondja – nem a hosszú életben áll és nem az évek számával mérik. Többet jelent az embernek az ősz hajnál a bölcsesség, s az ősz öregkornál súlyosabb az ártatlan élet.”( Bölcs 4,8-9.) Az öregkor az emberi érlelődés döntő korszaka és az isteni áldás kifejeződése.