A béketűrés példaképe, az önmegtagadás tanítója

Az alábbiakban Atanáz püspök elmélkedését adjuk közre

Szent Miklós

Szent Miklós ünnepén liturgiánk a hitnek szabályát, a béketűrés példaképét és az önmegtagadás gyakorlott tanítóját állítja elénk a szent püspök személyében. Olyan rendkívüli főpásztort, aki „lelkét adta”, vagyis „kitette” a népéért, akárcsak maga a jó Pásztor. Csodatevő Szent Miklósnak is mondjuk őt. Mert minden szent lehet „illetékes” valami baj, valamely betegség gyógyításában, de Szent Miklós szinte mindenben. Már élettörténetében is mindenféle csodás segítségnyújtás szerepel, ahol nem is csupán ő maga, hanem gyakran a közbenjárása révén maga Isten segített. Hiszen ő a jó Pásztorhoz hasonlított, a jó Pásztor pedig megerősítette őt a csodákkal és gyógyításokkal, mint hajdan apostolait.

Jelenlegi szorongatott helyzetünkben, a világjárvány aggodalmai között imáinkkal is segítségül hívjuk a mindenben illetékes szentet, hogy járjon közben értünk Krisztusnál. Tudjuk, hogy szívesen megteszi, hiszen eddig is segített millióknak.

Egyúttal e napokban már a születendő Jézusra, édesanyjára és az őket befogadó kisvárosra is vetjük sóvárgó tekintetünket. Egyik mostani énekünk így hangzik: „Betlehem, készülj, jászol, ékeskedjél, fogadd be puszta: jön az igazság Napja, az árnyék tovatűnik, az Isten a Szűztől az embereknek megjelenik. Emberi alakot ölt magára, és a testet átisteníti.” Ennél szebben talán ma sem tudnánk megfogalmazni a közelgő karácsony titkát. Nyilván nem elsősorban Betlehemnek, hanem inkább nekünk magunknak kell készülnünk, hogy a mostani veszélyhelyzetben, körünkben is világra jöhessen az Úr.

Másik mai énekünkben pedig az Istenszülőt, a karácsonyi jelenet másik főszereplőjét hívogatjuk így:

„Szeplőtelen Szűz! Honnan jössz, ki nemzett téged, ki a te szülőanyád, hogy Alkotódat hordozod karjaidon? Hogyan nem emésztődött fel méhed? Nagy csoda történik tebenned, félelmetes titok megy végbe a földön! Látjuk ezeket, Legszentebb, és méltóképpen előkészítjük neked mindazt, ami szükséges...”

Nyilván neki is készülnie kellett, de ez egészen másféle folyamat volt. Ősidőktől fogva készítette őt az Úr és már fogantatásától fogva alkalmassá tette a nagy feladatra. Mi pedig közbenjárását kérjük, hogy el ne vesszünk, hanem üdvözüljünk.

Címkék