500 diák imádkozott a békéért

Az „Ima a békéért” rendezvényen Miskolc valamennyi egyházi iskolája képviseltette magát: mintegy ötszáz keresztény fiatal imádkozott a békéért az Eszmék és Értékek Alapítvány meghívására.

ima  a békéért

Az ökumenikus ifjúsági imaalkalom 2022 decemberében azzal a céllal kelt életre, hogy a miskolci egyházi iskolák diákjai számára találkozási és lelki feltöltődési lehetőséget teremtsen. A szomszédunkban dúló háború és a közel-keleti tragikus események következtében most még nagyobb szükség van a közösség és az ima erejére. Ezen gondolatoktól vezérelve, hagyományteremtő céllal és az országos ökumenikus imahét programjához csatlakozva kelt életre 2024-ben is ez a közös imaalkalom. A baptista, evangélikus, görögkatolikus, református és római katolikus egyházi intézmények diákjai kedd délelőtt megtöltötték a Lévay József Református Gimnázium sportközpontját.

diákok

– Az ökumenikus imahéten fontos, hogy arra koncentráljunk, ami közös bennünk, és ne arra, ami elválaszt minket egymástól. Közös bennünk, hogy hiszünk a béke erejében, hisszük, hogy a világban egyszer béke lesz, és hiszünk abban, hogy az imáinkkal ehhez a békéhez hozzájárulhatunk – hangsúlyozta dr. Alakszai Zoltán, az Eszmék és Értékek Alapítvány védnöke, volt jezsuita öregdiák. – Nagy erő van abban, hogy Miskolc mind a 19 egyházi iskolájának diákjai összegyűlnek, és együtt egy célért mondanak fohászt – emelte ki.

Fedor Péter

Az imát szervező Eszmék és Értékek Alapítvány azzal a céllal alakult 1998-ban, hogy előmozdítója és pártolója legyen minden olyan szellemi és közösségi értéknek, amely nemzetünk felemelkedését szolgálja.

Szöveg és fotók: Eszmék és Értékek Alapítvány

FÉNYKÉPEK

Címkék