Debrecen

Szent Miklós Szolgálóház

Megáldották és átadták a Szent Miklós Szolgálóházat

December 2-án áldották meg és adták át a Szent Miklós Szolgálóházat Debrecenben. Az Érseki Hivatal szomszédságában álló épületben a Szent Miklós Görögkatolikus Diákotthon és Roma Szakkollégium, valamint a Debrecen-Nyírségi Gyermekvédelmi Központ és a Klinika Gyermekgyógyászatának Koraszülöttekért Alapítványa működik.

csoportkép

Világkongresszus Debrecenben

2017. szeptember 3-8. között rendezték meg Debrecenben a Hajdúdorogi Főegyházmegye szervezésében a Society for the Law of the Eastern Churches (Keleti Kánonjogi Társaság) 23. világkongresszusát. Az igen rangos nemzetközi kánonjogi kongresszusnak közel 80 résztvevője volt.

Debrecen

Harmadszor rendezték meg a Katolikus Társadalmi Napokat

A debreceni Kossuth téren tartották meg az idei Katolikus Társadalmi Napokat (Kattárs) szeptember 12-én. Az érdeklődők a katolikus egyház társadalmi tevékenységét és tanítását ismerhették meg közelebbről, a fókuszban az oktatás-nevelés állt.